Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt, sérült felni, rosszabb esetben futóműhiba. A kátyúkár ma már nem aprópénzes bosszúság, hanem komoly anyagi kockázat, amely könnyen százezres, extrém esetben akár milliós tétellé is duzzadhat.
A mostani időszak különösen veszélyes az autósok számára. A nappali olvadás és az éjszakai fagy szétfeszíti az útburkolatot, a forgalmas szakaszokon pedig akár órák alatt is kialakulhat egy mély, életveszélyes kátyú. Olyan is előfordul, hogy az a gödör, amelybe ma belehajtunk, előző nap még nem is létezett.
A tapasztalatok szerint a legtöbb esetben “csak” az abroncs bánja a felütést: defekt keletkezik, de gyakran a felni is megy vele. A biztosítók ilyenkor jellemzően két gumiabroncs árát térítik, mivel azokat párban kell cserélni a biztonságos közlekedés érdekében.
A drágább csomag akkor jön, ha a futómű is sérül. Ilyenkor már nem ritka a több százezer forintos javítás, sőt, személyi sérüléssel járó balesetnél a kárösszeg akár milliós nagyságrendet is elérhet.
– A legtöbb kátyúkár defekt, ám ezek egy részében a felnit is javítani kell. Gyakran előfordul azonban olyan eset is, hogy a futómű is sérül, sőt, akár személyi sérüléses baleset is lehet a kátyúba futás következménye. Ez pedig már milliós nagyságrendű kártérítéssel is járhat – figyelmeztet Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke. – A kapcsolódó kárigényeket azonban igen nehéz érvényesíteni. Az elmúlt évek tapasztalata szerint az illetékes útkezelők ezeknek csupán körülbelül a felét fogadják el.
Sokan nincsenek tisztában vele, de kátyúkár esetén nem a kötelező biztosítás fizet. A kárt alapvetően annak kellene megtérítenie, aki az adott útszakaszt kezeli:
A probléma ott kezdődik, hogy a kárt minden esetben az autósnak kell bizonyítania. Ha ez nem sikerül egyértelműen, az útkezelő gondolkodás nélkül elutasítja az igényt.
A leggyakoribb elutasítási okok:
Beszédes adat: a beérkezett kátyúkár-bejelentéseknek alig több mint felében fizetnek kártérítést.
Ha tehát kártérítést szeretne, jobban teszi, hogy ott marad a helyszínen. Nem ritka, hogy a rendőri intézkedés órákig tart. Kollégánk beszámolója szerint a helyszínt viszont csak akkor érdemes elhagyni, ha a rendőrség felveszi a jegyzőkönyvet, ami rettentő hosszú procedúra: a bejelentéstől számítva náluk több, mint 4 óra is eltelt. A diszpécser szerint: sok a bejelentés, ha súlyosabb eset történik, annak elsőbbsége van, ezért sok a várakozási idő.
Az általuk kihívott mobil kerékcserét végző szakember sem unatkozik: elmondása szerint aznap már a 20. defektes autót javította. Ugyanabba a budapesti Krisztina körúti kátyúba hajtott egy Opel is, az autó tulajdonosa assistance szolgálatot hívott, így ő „ingyen” megúszta a kalandot. Neki szerencséje volt. Nem úgy, mit annak a Tesla tulajnak, akinek ugyanott 240 ezer forint lett a számlája.
A forgatókönyv a következő:
Ár: 15 000 – 80 000 Ft / darab
Ár: 20 000 – 150 000 Ft
Ár: 80 000 – 500 000 Ft, ez a kátyúbalesetek legdrágább kategóriája.
Ár: 60 000 – 200 000 Ft
Ár: 50 000 – 250 000 Ft
Ár: 50 000 – akár 1 millió Ft felett
A szakértők szerint a legegyszerűbb út a kátyúbiztosítás, amelyet már évi 2–5 ezer forintért meg lehet kötni, önállóan vagy kgfb, casco mellé.
Ennek előnyei:
Nem véletlen, hogy a biztosítási szövetség szerint a kátyúbiztosítás ma már szinte alap kellene legyen – különösen tavaszig, amikor az utak állapota a legrosszabb.
Forrás: blikk.hu Kép: Illusztráció AI
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…