Öt vármegyére is féláron vagy még olcsóbban vehető meg az éves autópálya-matrica, de 2026 más újdonságokat is hoz az autópályák használatában. Új fizetős szakaszok és új kategóriák lettek, és végre már részletre, csomagban is elérhető a 61 760 forintos éves országos matrica.
2026 sok újdonságot hoz a közúti közlekedésben – áll az autopalyamatrica.hu közleményében. Folytatódnak az útfelújítások, új fizetős szakaszok és új, kedvezményes kategóriák is lesznek, miközben a megszokott matricák ára az infláció mértékével emelkedett.
Idén három újabb útszakasz lesz fizetős Pest-, Baranya- és Bács-Kiskun vármegyében: az M6-os Bátaszék és az országhatár (Ivándárda) közötti szakasza, valamint az M44-es Kecskemét-észak–Lajosmizse csomóponttól a szentkirályi, illetve Tiszaug–Tiszakürt csomópontig.
Öt megyére is sokkal olcsóbban lehet éves matricát vásárolni az M1-est és a korábban az M30-ast érintő forgalomkorlátozások miatt – 2025-höz képest körülbelül féláron használhatják az autósok a sztrádát.
Az M1-es ősszel kezdődött és évekig tartó felújítása, illetve kiszélesítése miatt az érintett négy vármegyére (Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron) mindössze 15 ezer forint lesz a matrica.
Az M30-as autópálya Miskolc-észak és Szikszó közötti, 2024. februárjában lezárt szakaszát december 30-án adták át a forgalomnak; kompenzációként a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei matrica csak 2500 forintba kerül.
Az autósok évek óta erősödő igénye, hogy a most 61 760 forintba kerülő éves országos matricát meg lehessen venni részletre, mert a sok kiadással terhelt év végi-év eleji időszakban nem tudják megvásárolni.
A szakportál legutóbbi kérdőíves felméréséből is kiderült: sokkal több autós vásárolna éves országos matricát, ha azt nem egy összegben kellene kifizetni. Idén viszont már elérhetővé vált a részletfizetési lehetőség is.
Az autopalyamatrica.hu szakemberei azt tanácsolják, hogy a sok változás miatt most semmiképpen ne megszokásból vásároljunk matricát. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy mi a jó választás, érdemes igénybe venni a matricakalkulátorokat, amelyek segítenek kiszámolni, melyik heti, havi vagy éves matrica éri meg a legjobban.
Forrás: index.hu Kép: Illusztráció AI
Van egy apró alkatrész, amely évtizedek óta szinte észrevétlenül lapul az autók utasterében. Sokszor csak…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…