Categories: Hírek

Pórul járhatnak a teslások: felárat kell fizetni, ha túl sokat töltenek

Eddig csak az Egyesült Államokból ismerhették, most azonban itthon is kénytelenek lesznek megbarátkozni a Teslák tulajdonosai – illetve azok, akik a Superchargereken töltenek – az extra díjjal: ha túl sokáig marad valaki az oszlopnál, plusz díjat kell fizetnie.

Eddig is ismert volt a parkolási díj fogalma, ami azt jelentette, hogy ha valaki a töltés befejezése után is a töltőoszlopon lógott, azért a Tesla plusz pénzt számolt fel.

Az időkorlát öt perc volt, vagyis a hatodik perctől ketyegett az óra, de csak abban az esetben, ha a töltők legalább 50 százaléka foglalt volt – írta a villanyautosok.hu.

Szeptember 15-től azonban a Tesla Amerika után Európában is bevezette a „nagy forgalmi díjnak” nevezett büntetést, ha úgy tetszik. Ezt akkor kell fizetniük a töltő autósoknak, ha azután is az oszlopon hagyják az autót, hogy az elérte a 80 százalékos töltöttséget.

A percdíj a Tesla applikáció szerint Magyarországon legfeljebb 200 Ft/perc lehet. A gyártó jelzése szerint akkor számíthatunk erre a díjra, ha a töltőhely túl forgalmas, azt azonban nem határozták meg, hogy ez konkrétan mit jelent.

Annyi könnyebbséget azonban adtak az autósoknak, hogy az ötperces türelmi idő itt is él, amiről a Tesla értesítést is küld erről a mobiltelefonunkra.

Forrás: blikk.hu Kép: illusztráció

-ko

Recent Posts

Szombat délutántól szabad az út a Flórián téri felüljárók déli hídján!

November 15-én, szombat délután 16 órától elindulhat a közúti forgalom a megújult déli hídon Pest…

1 nap ago

Új törvénycsomag érkezett, ami a hazai autósokat is érinti, jó tudni róla

Az építési és közlekedési miniszter átfogó törvénymódosító csomagot nyújtott be, amely a közlekedési szabályozást alakítaná…

1 nap ago

Változás a jogosítványszerzésben: szigorítják a vizsgára jelentkezés szabályait Angliában

Hosszú hónapokat kell várni, mire egy tanulóvezető levizsgázhat Angliában, mert egyesek felvásárolják a szabad időpontokat.…

2 nap ago

Nyugdíjkorhatár: álhír futott végig a magyar médiában, figyelmeztet Farkas András

A sajtóban olyan hír terjedt el, ami tévesen informálja a nyugdíjba készülő olvasót – hívja…

3 nap ago

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer…

4 nap ago

Hatalmas változás jön a B kategóriás jogosítványoknál

Nagy változás előtt állnak az autósok Európában! Az Európai Unió ugyanis lazít a B kategóriás…

4 nap ago