Categories: Hírek

Megúszták az idős sofőrök: nem kell ötévente megújítani a jogsit

Elutasították azt az uniós tervezetet, miszerint szigorúbb orvosi felülvizsgálat vonatkozna azokra a 70 éven felüli sofőrökre, akik szeretnék megújítani a jogosítványukat. Az eredeti elképzelés szerint ötévente kellett volna felülvizsgálni az alkalmasságukat. A kezdő sofőrök viszont nagyobb szigorra számíthatnak.

Májusban érkezett a hír, miszerint új uniós normát fogadtak el, amely alapján az idősek jogosítványának meghosszabbítása továbbra is a tagállamok hatáskörében marad, ugyanakkor a folyamatba a háziorvosokat is bevonják. A jogszabály alapján az egész unióban érvényes digitális vezetői engedélyt kell bevezetni, ami alól az idősebbek sem mentesülnek. 2033-tól pedig a személyautóra és a motorkerékpárra vonatkozó vezetői engedélyek is egységesen 15 évig maradnak érvényesek – írta a penzcentrum.hu.

A kötelező orvosi vizsgálatról szóló szabályokat a tagállamok határozhatják meg, így akár úgy is dönthetnek, hogy nem kell ilyeneken részt venniük a sofőröknek, hanem elég az önbevallás is.

Ugyanakkor a háziorvosok számára biztosítanák a lehetőséget, hogy jelezzék a hatóságok felé, ha szerintük a sofőr már nem alkalmas a vezetésre.

Noha az még nem ismert, hogy Magyarországon hogyan szabályozzák majd ezt a kérdést, az már biztos, hogy elutasították azt a javaslatot, amely szerint a 70 év felettiek jogosítványát ötévente kellett volna megújítani.

Szigorúbb előírásokat vezetnek be ugyanakkor a kezdő járművezetők számára: az első két évben keményebb közlekedési szabályok, például alacsonyabb sebességhatárok vonatkoznak majd rájuk.

Forrás: blikk.hu Kép: illusztráció

-ko

Recent Posts

Szombat délutántól szabad az út a Flórián téri felüljárók déli hídján!

November 15-én, szombat délután 16 órától elindulhat a közúti forgalom a megújult déli hídon Pest…

1 nap ago

Új törvénycsomag érkezett, ami a hazai autósokat is érinti, jó tudni róla

Az építési és közlekedési miniszter átfogó törvénymódosító csomagot nyújtott be, amely a közlekedési szabályozást alakítaná…

1 nap ago

Változás a jogosítványszerzésben: szigorítják a vizsgára jelentkezés szabályait Angliában

Hosszú hónapokat kell várni, mire egy tanulóvezető levizsgázhat Angliában, mert egyesek felvásárolják a szabad időpontokat.…

2 nap ago

Nyugdíjkorhatár: álhír futott végig a magyar médiában, figyelmeztet Farkas András

A sajtóban olyan hír terjedt el, ami tévesen informálja a nyugdíjba készülő olvasót – hívja…

3 nap ago

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer…

4 nap ago

Hatalmas változás jön a B kategóriás jogosítványoknál

Nagy változás előtt állnak az autósok Európában! Az Európai Unió ugyanis lazít a B kategóriás…

4 nap ago