Categories: HírekKiemelt

Alíz rosszul tudta és majdnem ráfaragott – mennyi idő után évülnek el a büntetőpontok? Itt a teljes lista, miért mennyi jár

Nem sokon múlt, hogy ugorjon olvasónk jogosítványa: Alízt azért csípték el, mert telefonált vezetés közben. Az első pillanatokban bár szégyellte magát, de nem izgult: elismerte a felelősségét, hiszen sajnos nem ez volt az első eset, tudta mi következik. Arra azonban nem számított, hogy a szabálysértésért kapott büntetőpontokkal veszélyesen közel került a vezetői engedély bevonásához – azt hitte, a régi pontjai már nincsenek meg.

  • A szabályszegésért kapott büntetőpontok miatt vezetői engedélye veszélybe került, mivel a korábban szerzett pontjai még érvényesek voltak.
  • A büntetőpontok három év alatt évülnek el.
  • A magyar rendszerben 18 pont elérése esetén automatikusan bevonják a jogosítványt.

Pedig bizony megvoltak és emiatt majdnem le kellett tennie az autót. – Valamiért azt gondoltam, hogy a pontok egy éven belül elévülnek, márpedig legalább két éve volt, hogy utoljára megbüntettek – mesélte a nő. – Bár most úgy tűnhet, de tényleg nem nyomkodom a telefont a kocsiban, ha egy mód van rá a kihangosítót használom. Most valamiért nem működött, így a fülemhez kellett tartanom a készüléket.

A nő nem is vitatkozott, amikor megbírságolták és megkapta a büntetőpontjait. Aztán nemsokára érkezett az értesítés, hogy mindössze néhány pontra van attól, hogy ugorjon a jogosítványa – 18 összegyűjtött pontnál automatikusan elveszik a vezetői engedélyt. Alíz ugyanis azt gondolta, hogy a bírság után egy évvel nullázódnak a pontok, ebben azonban nagyot tévedett.

A hivatalosan előéleti pontoknak vezetett büntetőrendszert 2001 január 1-én vezették be. Célja az volt, hogy a bírságolás mellett ezzel is visszatartsák a sofőröket a szabálytalankodástól. A jogszabály szerint abban az esetben lehet büntetőpontot is adni a sofőrnek, ha a járművezetőt a bíróság vagy a hatóság jogerős vagy végleges határozatával elmarasztalta, vagy az elkövető a helyszíni bírság, illetve a helyszínen alkalmazott közigazgatási bírság kiszabását tudomásul vette.

Vagyis a hatóságnak egyértelműen azonosítania kell a szabálysértőt, praktikusan úgy, hogy a helyszínen megállítja a rendőr. A vezetőnek pedig mindehhez el is kell ismernie a szabályok megsértését. Ez ugyanakkor viszont azt is jelenti, hogy ha mondjuk a VÉDA kamerája veszi fel a szabálysértést – és a helyszínen nem állítják meg az autóst – akkor neki nem jár a büntetőpont.

A jogosítványt 18 pont elérése után veszik el, 13 pont után azonban értesítik a járművezetőt arról, hogy eredményesen halad a gyűjtéssel. A pontokat csökkenteni is lehet, mégpedig úgy, hogy önkéntes utánképzésre jelentkezik a megbüntetett autós. Erre 9 pont begyűjtése után van mód, 13 pontig 9-et, 14-17 pont között pedig 6-ot engednek el a tanfolyam eredményes elvégzése után, évente legfeljebb egy alkalommal.

Aki három évig meg tudja állni, hogy megszegje a szabályokat, annak elévülnek a büntetőpontjai: ennyi idő után nullázódnak, de nem az összes egyszerre: a három év a határozat jogerőssé válásának, illetve a bírság tudomásul vételének időpontjától ketyeg. Ha tehát valakit két különböző időpontban büntettek meg, akkor két különböző időpontban tűnnek el a pontjai.

Kíváncsi rá, hogy milyen rosszaságért hány büntetőpont jár? Íme a lista!

Segítségnyújtás elmulasztása 11

Közúti veszélyeztetés 11

Közúti baleset okozása 9

Járművezetés ittas állapotban 11

Járművezetés bódult állapotban 11

Járművezetés tiltott átengedése 11

Cserbenhagyás 11

Járművezetés az eltiltás tartama alatt 6

Az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése 6

A közúti közlekedés rendjének megzavarása 5

A közúti közlekedés rendjének megzavarása; könnyű testi sértés okozása esetén 6

Engedély nélküli vezetés (közúti forgalomban gépi meghajtású jármű vezetése más kategóriába tartozó engedéllyel, illetve a jármű vezetésének átengedése engedéllyel nem rendelkező részére) 5

Irányjelzés szabályainak megszegése 3

Bekanyarodási szabályok megsértése 3

Megállás, megfordulás, hátramenet szabályainak megszegése autópálya úttestjén és leállósávján autóúton és vasúti átjáróban 6

Megállás útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 m-es távolságon belül 2

Megállás kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, valamint a gyalogos-átkelőhely előtt 6

Megállás kerékpársávon, útkanyarulatban, valamint olyan helyen, ahol a jármű a fényjelzőkészülék vagy jelzőtábla észlelését akadályozza 6

A rendőr jelzésének figyelmen kívül hagyása 6

Megállás vasúti átjáróban 6

Gyalogosok elsőbbségére vonatkozó szabályok megsértése 6

A gyermekbiztonsági rendszer, valamint a bukósisak használatának elmulasztása 3

Kézben tartott mobil rádiótelefon használata menet közben 3

Egyes jelzőtáblák utasításainak megszegése 3

A kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt megálló jármű melletti elhaladás megállás nélkül 5

Jobbra tartási kötelezettség megsértése 1

Záróvonal és járműforgalom elől elzárt területen való áthaladás 2

A megengedett sebesség túllépése 4–8 (a sebességtúllépés mértékének függvénye)

Vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértése 8

Az autópálya leállósávján történő haladás 6

A behajtás tilalmára vonatkozó szabályok megszegése 4

A kötelező haladási irányra vonatkozó szabályok megszegése 4

A forgalomirányító fényjelző készülék előtti megállási kötelezettség megszegése 8

Biztonsági öv használata nélküli közlekedés lakott területen belül és kívül 3

Biztonsági öv használata nélküli közlekedés autópályán és autóúton 5

Engedély nélkül személygépkocsival végzett közúti közlekedési szolgáltatás 9

Forrás: blikk.hu  Kép: Illusztráció

-ko

Recent Posts

Budapest, Miskolc és Debrecen után Szegeden is elindul az Uber!

Az Uber Budapesten több, mint egy éve, Miskolcon idén júniusban, Debrecenben idén júliusban indította el…

17 óra ago

Bennégett a Teslában két gyerek és egy felnőtt, mert nem nyílt az elektromos ajtó

Nem csak az Egyesült Államokban indul vizsgálat a Tesla elektromos kilincsei miatt. Nemrégiben kiderült, hogy…

2 nap ago

Nem fogy elég villanyautó Európában, fájdalmas lépésekre kényszerül a Volkswagen

A vártnál kisebb kereslet miatt a Volkswagen-csoport átmenetileg szünetelteti több elektromos hajtású modelljének gyártását németországi…

2 nap ago

Végre kitiltják Budapestről a pöfögő városnéző buszokat -3 év múlva

A Fővárosi Közgyűlés szeptember 26-án egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, amely szerint 2029. január 1-jétől…

2 nap ago

Nagy csapás éri a zuglói autósokat

A forgalmi rend módosításának célja, hogy a BKK által korábban bejelentett közösségi közlekedés gyorsítását célzó…

3 nap ago

ROADPOL Közlekedésbiztonsági napok eredménye

Az egy héten át tartó fokozott közúti ellenőrzés mérlege. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL)…

3 nap ago