Categories: HírekUncategorized

Légi karambol: összeütközött két repülő autó

Karambolozott a levegőben két repülő autó a közelgő kínai légishow próbáján, az egyik jármű megsérült és lángra lobbant.

A keddi próba során történt baleset következtében az egyik repülő autó megsérült és kigyulladt a földet éréskor. A vállalat hangsúlyozta, hogy a helyszínen tartózkodók biztonságban voltak, és az eset okának kivizsgálása folyamatban van – számolt be a A Xpeng AeroHT közleménye alapján a Reuters.

A légi karambol hírére a Xpeng amerikai részvényei 1 százalékkal estek a nyitás előtti kereskedésben.

A kínai Xpeng autógyártó 2020-ban fektetett be az AeroHT-be, amely leányvállalata tavaly mutatta be eVOTL repülő autóját a Las Vegas-i CES kiállításon.

A vállalat 2024 őszén kezdte meg a repülő autók gyártósorának kiépítését Guangzhouban, amely a tervek szerint évi 10 000 repülő jármű előállítására lesz képes.

Kép: illusztráció, Forrás: hirado.hu

-ko

Recent Posts

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

1 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

4 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

4 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

4 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

4 nap ago

Egy verseny, ahol a Tesla lenyomta a Skodát – ilyen használt autókat vesznek a magyarok

A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…

5 nap ago