Categories: HírekKiemelt

Hétvégén ismét felborul a megszokott közlekedés Budapesten

A Wizz Air félmaraton miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint futóverseny miatt útlezárások lesznek Budapesten vasárnap, a korlátozások főképp a pesti és a budai alsó rakpartokat, valamint a Szabadság hidat érintik.

A közlemény szerint a futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton és vasárnap az I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületben – írja az MTI. 

Szombaton reggel 8 órától vasárnap este 9 óráig lezárják a Pázmány Péter sétányt a Műegyetem rakpart és a Dombóvári út között.

Vasárnap 6 órától 13 óra 30 percig lezárják a Budai alsó rakpartot, 6 óra 30 perctől 15 óráig a Pesti alsó rakpartot, 8 óra 20 perctől 14 óráig a Műegyetem rakpartot, valamint 8 óra 55 perctől 14 óráig a Szabadság hidat és a Szent Gellért teret.

Időszakosan, a futók elhaladásának idejére lezárják vasárnap 6 órától 11 óra 30 percig a Pázmány Péter sétány – Budai alsó rakpart – Üstökös utcai felhajtó – Árpád fejedelem útja – Tavasz utca – Árpád híd (északi ág két forgalmi sáv) – Margitsziget központi út – Margit híd – Jászai Mari tér – Újpest rakpart – Szent István parki lehajtó – Pesti alsó rakpart – Közraktár utcai felhajtó – Fővám tér – Szabadság híd – Szent Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétányútvonalat.

Ideiglenesen lezárják továbbá vasárnap 11 órától 14 óráig a Pázmány Péter sétány – Budai alsó rakpart – Halász utcai felhajtó – Bem rakpart – Jégverem utca – Fő utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi István tér – Eötvös tér – Pesti alsó rakpart – Közraktár utcai felhajtó – Fővám tér – Szabadság híd – Szent Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány útvonalat.

Forrás: index.hu Kép: Illusztráció

-ko

Recent Posts

Változik az időpontfoglalási lehetőség

Figyelem! 2025. év végén és 2026. év elején változik az időpontfoglalási lehetőség és az ügyintézés:…

7 óra ago

Hamarosan nem indul el az autó, ha ivott! A sofőrök többsége imádná az ötletet

Új fegyvert vethetnek be az ittas vezetők ellen az Egyesült Királyságban, és úgy tűnik, a…

7 óra ago

A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren.

A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és…

24 óra ago

Csupán 50-60 ezer forint nyugdíjra számíthatsz, ha így adózol

Azok, akik katásként adóznak, rendkívül alacsony nyugdíjra, mindössze 50-60 ezer forintra számíthatnak. Erre jutottak a Bankmonitor…

1 nap ago

Durva fordulat az EU-ban: olyan szigorítás jöhet, ami teljesen átírhatja az autók árát!

Brüsszelben olyan új terv körvonalazódik, amely forgószélként söpörheti végig az európai autóipart. Az EU ugyanis…

1 nap ago

Vigyázzunk a katánkra!

Kétségtelenül a leggazdaságosabb adózási forma a kata – legalábbis annak a főfoglalkozású egyéni vállalkozónak, akit…

2 nap ago