Így változik a KRESZ 2026-tól

Máshogyan kell indexelni, nőhet a sebességhatár – összegyűjtöttük, mire kell készülni

Jó ideje dolgoznak már a felelősök a közlekedési szabályok módosításán, aminek elsődleges célja, hogy a KRESZ alkalmas legyen a megváltozott közlekedési szokások, vagy éppen az új járművek használatának szabályozására.

Az egyeztetés ezúttal nem csak a felelős szervek, de civil szervezetek és szakértők bevonásával is folyt. Időről-időre már napvilágra kerültek olyan részletek, amik valószínűleg benne lesznek majd a 2026-os szabályban, most összegyűjtöttük, mi az, amit eddig tudni lehet a változásokról. Az új szabályozás nem csak az autósokra vonatkozik majd, érinti többek között a kerékpárosokat, rollerezőket, de még a gyalogosokat is.

Változhat a sebességhatár

Szinte biztosan bevezetik a buszok, járműszerelvények és teherautók számára előírt 90 km/h-s maximális sebességhatárt lakott területen kívül. A tervek közt szerepel a 2,5 méternél nem szélesebb mezőgazdasági vontatók 60 km/h-ban maximált sebessége lakott területen kívül. A személyautók viszont bizonyos szakaszokon, ahol a közút kezelője ezt lehetővé teszi, akár 140-nel is mehetnek majd.

Hátrább az agarakkal

2026-tól lényeges szigorítás léphet életbe a frissen megszerzett jogosítványokkal kapcsolatban: az új szabályozás szerint a kezdő sofőrök nem ülhetnek majd 300 kilowatt (azaz mintegy 400 lóerő) teljesítmény feletti autók volánja mögé. A módosítás célja, hogy csökkentsék a fiatal, rutintalan sofőrök által okozott balesetek számát. A szabályozás például olyan erős terepjárókat is érinthet, amelyek akár 500 lóerő körüli teljesítménnyel bírnak. Ezeket a gépkocsikat a jövőben csak legalább két év vezetési gyakorlat után lehetne irányítani.

Két másodperc index

Új szabályt vezetnek be az irányjelzéssel kapcsolatban is, az irányváltoztatás előtt legalább két másodperccel meg kell majd kezdeni az indexelést. A vezess.hu felvetése szerint ennek lehetnek gyakorlati akadályai: például amikor egy kis körforgalomból szeretnénk kihajtani, ahol adott esetben nem is tölt két másodpercet az autó.

Ha már indexelés: a vészvillogó használatának szabályain is módosítanának, bevezetnék a gyakorlatból már eddig is ismert módszert, miszerint ha az autós váratlan veszélyt észlel, a vészvillogóval figyelmeztetheti a többieket.

Két másodperc követés

Szabályoznák a követési távolságot is az autópályákon: kötelező lenne a két másodperces távolság betartása, ez annyit tesz, hogy 130 km/h-s sebességnél 72,2 métert tesz meg az autó. Ez egyébként nagyjából annyi, amit a felfestett útburkolati jelek is mutatnak. Lakott területen kívül egy másodperc lenne ez az idő.

Cipzárban

Az új KRESZ végre rögzítené az eddig szokáselven működő cipzár-elv alkalmazását is, amikor az autósok felváltva engedik be egymást egy kereszteződésbe, vagy sáv megszűnésekor.

Matrica az időseknek

Az idős sofőrök – pontosabban azon sofőrök, akiknek vezetési képessége már nem 100 százalékos – autóját matricával különböztetnék meg, figyelmeztetve ezzel a többi autóst is.

Új sáv lesz

Eddig nem ismert fogalom a védelmi sáv, amit ugyancsak bevezetnének, a hivatalos tervezet szerint „a sérülékenyek védelme és a sebesség ésszerű tagolása érdekében”. Ezt a gyalogosok és kerékpárosok használhatják majd, utóbbiaknál a ki- és behajtásra a sávváltás szabályai lesznek majd irányadóak. A leállósáv megmarad, de a neve valószínűleg az útkezelők kérésére megváltozik majd, ők ugyanis félrevezetőnek, ennél fogva veszélyesnek tartják, hogy így hívják a pályatestnek ezt a részét.

Gyalogosan tilos a mobil

A gyalogosok számára a legfontosabb változás, hogy a gyalogátkelőhelyeken – akár közúton, akár vasúti átkelőben – tilos lesz a mobiltelefon használata. Nem csak telefonálni, de nyomkodni sem szabad majd a készüléket.

Szabályozzák a rollereket

Az új KRESZ megkülönbözteti majd a kisebb és nagyobb teljesítményű elektromos rollereket, amiknek vezetéséhez különböző jogosítványokra lesz szükség.

A kisebbeket – amelyek legfeljebb 25 kilométer per órával tudnak menni – csak 12 évnél idősebbek használhatják, és az első két évben sisakot kellene viselniük. Járdán maximum 10 kilométer per órával, máshol 20 kilométer per órával mehetnének, vagy a helyi korlátozást betartva.

Az erősebb elektromos rollerekre kötelező felelősségbiztosítást kellene kötni, és csak 14 éven felüli vezetheti. A legnagyobb megengedett sebesség 45 kilométer per óra lehet.

Utast egyikkel sem lehetne szállítani.

Forrás: blikk.hu Kép: illusztráció

-ko

Recent Posts

Megúszták az idős sofőrök: nem kell ötévente megújítani a jogsit

Elutasították azt az uniós tervezetet, miszerint szigorúbb orvosi felülvizsgálat vonatkozna azokra a 70 éven felüli…

6 óra ago

A rendőr megállította a szabálytalan robottaxit, de nem volt kit megbüntetni

A Szilícium-völgy egyik külvárosi részén, San Brunóban szokatlan rendőri intézkedés történt hétvégén. A rendőrök egy…

6 óra ago

Szerdától már egy ezresért kibuszozhat a reptérre a 100E busszal

Október 1-jétől már csak 1000 forintba kerül a jegy a budapesti 100E reptéri buszokra, amennyiben…

6 óra ago

Pórul járhatnak a teslások: felárat kell fizetni, ha túl sokat töltenek

Eddig csak az Egyesült Államokból ismerhették, most azonban itthon is kénytelenek lesznek megbarátkozni a Teslák…

6 óra ago

Budapest, Miskolc és Debrecen után Szegeden is elindul az Uber!

Az Uber Budapesten több, mint egy éve, Miskolcon idén júniusban, Debrecenben idén júliusban indította el…

1 nap ago

Alíz rosszul tudta és majdnem ráfaragott – mennyi idő után évülnek el a büntetőpontok? Itt a teljes lista, miért mennyi jár

Nem sokon múlt, hogy ugorjon olvasónk jogosítványa: Alízt azért csípték el, mert telefonált vezetés közben.…

2 nap ago