A német gyártó befejezi az ID-sorozatot, legalábbis ami a névadást illeti.
Most már hivatalos: a Volkswagen hátat fordít az ID-sorozatnak. A bejelentést állítólag hatalmas tapsvihar fogadta a márka vezérigazgatója, Thomas Schäfer értekezletén.
Ahogy a news48.de beszámolt róla, a VW márkafőnöke bejelentette, hogy új nevet adnak az ID-sorozatnak. Az egyetlen dolog, ami eddig biztos, az az, hogy az eddig ID.2 néven futó autó lesz az első, amely új nevet kap – még a szeptemberi Nemzetközi Autószalon (IAA) előtt.
A Volkswagen még nem árulta el, hogy mi lesz a kocsi neve, a vezérigazgató azonban hangsúlyozta, hogy az „ikonikus neveknek” nem szabad kihalniuk. Ebből sokan arra következtetnek, hogy valamelyik régi, jól csengő nevet hozza majd vissza a gyártó, már csak azért is, mert az ID állítólag nem nagyon jött be a vásárlóknak.
Sokan jobbnak tartottak volna egy olyan elnevezést, ami a VW régi értékeit hangsúlyozza, a megbízhatóságot, a tartósságot és az időtlen dizájnt.
A szakértők szerint az olyan neveket, mint az ID.3 vagy az ID.4 inkább belső elnevezésekként, a sorozatgyártás megkezdése előtt szokták használni, már csak ezért sem volt szerencsés ezeket adni a gyártásba kerülő autóknak.
Forrás: blikk.hu Kép: illusztráció
Elutasították azt az uniós tervezetet, miszerint szigorúbb orvosi felülvizsgálat vonatkozna azokra a 70 éven felüli…
A Szilícium-völgy egyik külvárosi részén, San Brunóban szokatlan rendőri intézkedés történt hétvégén. A rendőrök egy…
Október 1-jétől már csak 1000 forintba kerül a jegy a budapesti 100E reptéri buszokra, amennyiben…
Eddig csak az Egyesült Államokból ismerhették, most azonban itthon is kénytelenek lesznek megbarátkozni a Teslák…
Az Uber Budapesten több, mint egy éve, Miskolcon idén júniusban, Debrecenben idén júliusban indította el…
Nem sokon múlt, hogy ugorjon olvasónk jogosítványa: Alízt azért csípték el, mert telefonált vezetés közben.…