Categories: Uncategorized

Zúgnak a helikoptertaxik a Hungaroringre, 3,4 millió forint is lehet fejenként egy oda-vissza út

Hiába tiltakozott Karácsony Gergely tavaly hangosan a Forma-1 hétvégéjén jelentős számban közlekedő helikoptertaxik miatt, azok idén is közlekednek. A főváros szerint ők keresték a kormányt, akik nem nyújtottak segítő kezet. Így aki akar, már 300 euróért kihelikopterezhet Mogyoródra.

Minden évben jelentős tiltakozás övezi, de a helikoptertaxikkal az idei Hungaroringre sem sikerült leszámolnia az ellentábornak. A pénteki szabadedzésektől a vasárnapi futamig az előző évekhez hasonlóan ezen a hétvégén is több tucatnyi helikopter ingázik Budapest és Mogyoród között, az utasok pedig döbbenetes összegeket is kifizethetnek egy-egy 8 perces útért.

Mélységesen felháborít, hogy Magyarországon néhány dúsgazdag turista luxusa, és a korábban Rogán Antalt is reptető cégek profitja sokkal fontosabb, mint sok ezer budapesti nyugalma” – írta tavaly Facebook-oldalán a Forma 1-es Magyar Nagydíj után Karácsony Gergely, aki már nem először akadt ki a jelenség miatt.

Hozzátette, hogy a Hungaroringre érkező légitaxi szolgáltatások a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően működnek, a fővárosnak semmilyen jogszabály adta lehetősége nincs arra, hogy ezeket a szolgáltatásokat megtiltsa vagy szigorúbb korlátok közé szorítsa. Ugyanakkor megígérte, „főpolgármesterként felterjesztési jogommal élve jogszabálymódosítást kezdeményezek annak érdekében, hogy a jövőben a lakosság nyugalmát ilyen mértékben zavaró szolgáltatásra ne lehessen hatósági engedélyt kiadni.

Kíváncsiak voltunk, hogy egy év elteltével hogy áll ez az ügy, illetve hogy sikerült-e érdemi eredményt elérni a 2025-ös nagydíjra.

A főpolgármesteri hivatal lapunk kérdéssorára röviden azt felelte, a fővárosnak jogszabály-módosításban hatásköre nincs, kerestük a kormányzatot, de nem nyújtottak segítő kezet.

Kerestük a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, hogy ők hogyan látják ezt a helyzetet, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat. Az viszont tény, hogy a helikoptertaxik idén is reptetnek tehetősebb nézőket a Hungaroringre.

300-tól 8480 euróig

A leggyorsabb és kényelmesebb megoldás a Hungaroringre kijutni, megnézni az idei Fomra 1 -es versenyt, helikopterrel lehet. Rendkívül kedvező áraink elérhető közelségbe repítik, hogy felejthetetlenné tegye a Grand Prix-t” – írja honlapján az egyik szolgáltató, amelynek tarifái is nyilvánosak.

Ez alapján Budapestről, a Carl Lutz rakparton lévő Budapest Heliportról fejenként 269 euróért lehet helikopterezni velük a Hungaroringre egész hétvégén, oda-vissza ez az ár már 558 euró, de ha Ferihegyről mennénk, akkor ennél jóval többet, fejenként 1452 eurót kell fizetni csak az odaútért, retúr utazás esetén pedig 4364 eurót kérnek el az utasoktól. Ez utóbbi átszámítva körülbelül 1 millió 745 ezer forintot jelent.

Hozzátették, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel, igény szerint 10-15 helikopterrel bonyolítjuk az utasok zökkenőmentes szállítását.

Egy másik légitaxi szolgáltatónál más az árazás ha péntek-szombaton, vagy ha vasárnap repülünk.

Az árak náluk úgy alakulnak, hogy

  • a Budapest-Hungaroring útvonalon pénteken és szombaton fejenként 300 eurót, vasárnap 400 eurót kell fizetni;
  • oda-vissza ezen az útvonalon már fejenként 600, illetve 800 eurót kérnek el;
  • a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Hungaroring között péntek-szombaton 3580 euróért lehet helikopterezni, vasárnap ez az ár 4240 euróra kúszik fel;
  • oda-vissza pedig a Ferihegy-Mogyoród táv szombaton 7160 euróért, vasárnap pedig 8480 euróért érhető el. Ez a legdrágább ár, ami átszámítva 3,4 millió forint.

Az árak különösen annak fényében erősek, hogy a Carl Lutz rakpartról a szolgáltató szerint 8 perc alatt érnek a helikoptereik a Hungaroringre. Tény, hogy így nem kell kiállni a dugót az autópályákon.

Flottánk Eurocopter Bell 206 Jet Ranger, EC 120, Robinson R 44, Airbus AS355 helikopterekől áll, amelyek közvetlenül a Hungaroring leszállópályáján landolnak. Innen a Hungaroring VIP kisbuszai azonnal az ülőhelyére viszi utasainkat” – reklámozzák magukat.

A Hungaroring Sport Zrt.-től szerettük volna megtudni, hogy összesen hány légitaxi szolgáltató reptet a pályára a hétvégén, és ezek a helikopterek hányszor fordulnak ott meg a három nap alatt, de egyelőre nem válaszoltak.

Forrás: 24.hu Kép: illusztráció

-ko

Recent Posts

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

2 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

4 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

4 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

4 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

4 nap ago

Egy verseny, ahol a Tesla lenyomta a Skodát – ilyen használt autókat vesznek a magyarok

A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…

5 nap ago