Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a Ferenc körút és a Haller utca közötti szakasza, ahol könnyebb lesz gyalogolni, kerékpározni és villamosra szállni. A BKK közbeszerzési eljárást indított a kivitelező kiválasztására; az eredményes eljárás lefolytatását követően a felújítás tervezetten 2026 első felében kezdődhet, és várhatóan 2027 nyarán fejeződhet be.
A Mester utca a IX. kerület és egyben a főváros egyik fontos, sugárirányú útja, a jelenlegi rekonstrukció során a Ferenc körút és a Haller utca között újulhat meg. A beruházó BKK közbeszerzési eljárást indított az útépítési munkák és a kapcsolódó fejlesztések kivitelezésére, ami eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása esetén várhatóan 2027 nyarán fejeződhet be.
A megvalósításra váró fejlesztések szorosan kapcsolódnak a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez, amelyek Budapest élhetőbbé tételét célozzák. A BKK felülvizsgálta a Mester utca hálózati szerepét az egyéni gépjárműforgalom szempontjából, hogy az aktív mobilitás, mikromobilitás (például gyaloglás, roller, kerékpár) elsőbbséget élvezzen. Az utca kialakításának újragondolása azonban nem csak a közlekedés miatt fontos: a környéken iskolák, rendelő, éttermek és üzletek is vannak.
Az elkészült tervdokumentáció tartalma szerint
A BKK többéves, gondos előkészítő munkával teremtette meg annak a lehetőségét, hogy – a pénzügyi fedezet rendelkezésre állása esetén – megvalósuljon a projekt: 2021-ben társadalmi egyeztetést indított a Mester utca belső szakaszának megújulásáról. A kérdőívet több mint ezren töltötték ki, és csaknem 5600 vélemény, illetve javaslat érkezett a témában. A társadalmi egyeztetés eredményeiről ezen az oldalon lehet bővebben olvasni. A tervezésbe a BKK bevonta az érintett civil szervezeteket, valamint a helyieket képviselő kerületi önkormányzatot is.
További részletek a BKK oldalán, ezen a linken érhetők el.
Forrás: bkk.hu
Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…
Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…