Megdöbbentő, ami kiderült a Blaha Lujza téri ámokfutóról

Egy 28 éves férfi a Nyugati téren nem tett eleget a rendőri jelzésnek, gázt adott, és menekülni kezdett. Az ámokfutó száguldása néhány percig tartott, majd a Blaha Lujza térnél ért véget: az autó hatalmas sebességgel belecsapódott egy taxiba.

A rendőrségi kamerafelvételek szerint a kocsi nagy sebességgel hajtott be a kereszteződésbe, majd oldalról belerohant a taxiba. A járművek megpördültek, az okozó autóból három férfi ugrott ki, és futva próbálták elhagyni a helyszínt – sikertelenül. A rendőrök gyorsan elfogták őket.

Két embert a mentők a helyszínen láttak el. A taxi sofőrje könnyebben, utasa viszont súlyosan megsérült.
„Egyikük agyrázkódás gyanújával, a másik pedig nyakfájdalommal és horzsolásokkal került kórházba. Mindkettejüket traumatológiára szállítottuk” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Az RTL Híradó információi szerint a sofőr ugyanaz a férfi, aki tavaly júniusban az M0-áson okozott súlyos balesetet Szigethalomnál, miután több autót is letarolt menekülés közben. Akkor is elmenekült a helyszínről anélkül, hogy segítséget nyújtott volna – az ügyben még mindig nyomozás folyik.

A pénteki baleset után is hasonló módon próbált meglépni két társával együtt, ám a rendőrök ismét gyorsan közbeléptek. Gyanú merült fel arra is, hogy a férfiak kábítószert fogyasztottak, így a közúti veszélyeztetésen és a segítségnyújtás elmulasztásán túl kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt is vizsgálat indult.

A gyanúsítottak rendezetlen életvitele, valamint bűnözői múltja miatt fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye is” – nyilatkozta Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

Az RTL egyik munkatársa, Tóth László Joel szemtanúként így számolt be a baleset következményeiről:

„Én még Budapesten ilyen roncsokat nem láttam. Teljesen darabokra volt törve az autó, mindenhol szanaszét hevertek az alkatrészek. Olyan volt, mint egy vidéki frontális ütközés 90-nel.”

A három férfi a baleset idején felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt.

Forrás: atv.hu

-ko

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

10 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

11 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago