Már egy éve utazhatnak sokan a hatósági árnál olcsóbban az Uberrel, de a cég azt mondja, minden törvényt betartanak

Egy éve, 2024 júniusában, nyolc év szünet után hatalmas akciókkal tért vissza az Uber Budapestre. Előbb ingyenes próbautakat, később a hatósági árból 80, majd 50 százalékos kedvezményt kínáló promóciókat ajánlottak az utasoknak. Azóta, hogy újra lehet uberezni Budapesten, a cég szinte folyamatosan ad kedvezményeket. Az Uber alkalmazásán keresztül címeket kapó sofőrök nincsenek tisztában azzal, hogy az utasuk hatósági áron utazik-e, vagy jelentős kedvezményeket kap. A taxiórán ugyanis a hatósági ár szerepel.

Szabályos ez így? Nem sérti a taxisrendeletet, ami világosan megszabja a hatósági árat? Melyik uberezők kapnak kedvezményt, és miért ők? Tényleg állandósultak a kedvezmények az Ubernél? Hogy érinti ez a taxisokat? Taxisokat, a Budapesti Közlekedési Központot, a Gazdasági Versenyhivatalt, és magát az Ubert is megkérdeztük, hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre.

Nyolc éve még botrányt okozott, hogy olcsóbb volt

Az Egyesült Államokból induló Uber először 2014-ben jelent meg Magyarországon. Az Uber applikációja akkor arra épült, hogy a taxis diszpécserközpontok kihagyásával, közvetlenül kötötte össze az utasokat a sofőrökkel. A főként a nagyvárosokban terjeszkedő cég jellemzően a helyi taxis tarifáknál olcsóbban kínálta a szolgáltatását. Főként az olcsósága miatt lett rövid időn belül nagyon népszerű az utasok körében, de pont emiatt vívta ki a világ több pontján a taxisok haragját is.

A magyar taxisok azért is voltak különösen felháborodva, mert az Uber úgy szállíthatta az utasokat, hogy nem vonatkoztak rá ugyanazok a szabályok, mint amik a fővárosi taxikra. Egy évvel az Uber első megjelenése előtt hozták meg a budapesti taxisrendeletet, amely többek között arról is rendelkezett, hogy a fővárosi taxik hatóságilag rögzített áron fuvarozhatják az utasokat. Az Uber a hatósági árat úgy tudta megkerülni, hogy nem taxitársaságként, hanem technológiai vállalatként határozta meg magát, így vonatkozhattak rájuk más szabályok.

Ez hatalmas tiltakozást váltott ki a budapesti taxisokból. 2016-ban több tüntetést is szerveztek az Uber ellen. Ahogy erről a régi Index is írt, a tiltakozó taxisok fő célja az volt, hogy az Uber ne kínálhassa olcsóbban a szolgáltatását, mint a taxitársaságok. A kormány végül a taxisok oldalára állt, életbe lépett a személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó törvénymódosítás, amely súlyos büntetések kiszabását tette lehetővé, amennyiben a szolgáltató nem tartja be a taxizásra vonatkozó szabályokat.

Az intézkedés hatására az Uber kivonult Magyarországról. Éveken át nem lehetett törvényesen a hatósági árnál kevesebbért taxizni.

Újra itt, újra a hatósági ár alatt

2024 júniusában aztán megint olcsóbb utazásokat kínálva tért vissza az Uber Magyarországra. Igaz, most már van az Ubernek itthon diszpécserszolgáltatója (a Főtaxi leányvállalata, az F Mobilitás Kft.) is, és az autóik is sárgák. A hatósági ár alatti személyszállítás viszont maradt. Annak ellenére kínált az Uber az induláskor ingyenutakat, később pedig jelentős kedvezményeket az utasoknak, hogy 2024 elején még azt nyilatkozta a cég a Hvg.hu-nak, hogy fix áron fognak működni.

Az Uber nem csak indulása után kínált határozott idejű akciókat. Olvasóink beszámolói alapján a szolgáltató még mindig rendszeresen 20 százalékos, vagy akár nagyobb árengedményt ajánl bizonyos utasoknak, miközben a cég átvállalja a hatósági ár és a kedvezményes ár közötti különbséget. Mindezt úgy, hogy a taxisofőrök nem is tudnak róla, hogy az utasuk a hatósági árnál kevesebbet fizet. A taxiórán mind az utas, mind a sofőr az eredeti, hatósági árszabás szerinti árat látja egy fuvar végén.

Több taxis már a 2024-es újrainduláskor is arról beszélt, piactorzító hatása van annak, hogy az Uber olcsóbban kínálhat személyszállítási szolgáltatást. Egy évvel az Uber újraindulása után is megkérdeztünk taxisokat, mit gondolnak a kedvezményekről. Volt köztük olyan is, aki úgy érzi igazságtalannak az Uber kedvezményeit, hogy közben ő maga is az Ubernél dolgozik. Kifogásolta, hogy az Uber az elmúlt egy évben megtartotta a kedvezményeket, miközben neki taxisként több jutalékot kell fizetnie a cégnek, mint egy éve. Ő ezt úgy értékeli, hogy „tőle vonják le” azt a kedvezményt, amit az utasoknak kínál az Uber.

A mi jutalékunkból fizetik ki az utasoknak az engedményt”– mondta az Ubernél magánvállalkozóként dolgozó taxis. A kedvezményekkel szerinte az sem teljesül, hogy azt az összeget kérje el az utastól, ami a taxiórán szerepel, azon ugyanis az eredeti hatósági ár látszik. Egyedül az utasoldali applikáción lehet látni a kedvezményes tarifát. Szerinte nem is igazságos a rendszer, a kedvezményeket ugyanis nem kapja meg minden utas.

Minden törvényszerű?

Több kérdést is feltettünk az ügyben az Ubernek. Nemcsak arra voltunk kíváncsiak, hogy valóban állandósultak-e a kedvezmények, hanem arra is, melyik utasok és mi alapján kapják ezeket. Azt is meg akartuk tudni, hatással vannak-e az Uber promóciói – így hívja a cég a kedvezményeket – a sofőröknek kötelezően fizetendő jutalékra. A cég ezt a választ küldte nekünk:

Az Uber a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően működik, és a promóciók nem befolyásolják a hatósági viteldíjakat, azaz a sofőrök mindig megkapják a teljes, taxaméter által meghatározott viteldíjat. Az Uber számlái egyértelműen feltüntetik a kedvezményeket, így biztosítva az átláthatóságot az utasok számára. A promóciók időben korlátozottak, meghatározott felhasználói csoportokra vonatkoznak, és a piaci körülmények, valamint az üzleti célok függvényében változnak.”

Az viszont egyáltalán nem derült ki az Uber válaszából, hogy kik, miért, és miért annyi kedvezményt kapnak, amennyit. Ahogy az se, van-e közük a kedvezményeknek ahhoz, hogy többet kell a taxisoknak fizetniük a cégnek jutalékként, mint az egy évvel ezelőtti újrainduláskor.

A BKK szerint lehet baj, a GVH szerint ez nem rájuk tartozik

Először a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordultunk kérdésekkel, hogy kiderítsük, rendben van-e az Uber árképzési gyakorlata a hatósági árról rendelkező taxisrendelet értelmében. Először azt írták, hogy „a hatósági árszabályozás betartásának ellenőrzése az árszabályozó, Budapest Fővárosi Önkormányzat feladatkörébe tartozik”.

Megkerestük a fővárost, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arról tájékoztatott minket, hogy nekik „nincs hatáskörük megítélni az F Mobilitás Kft. által UBER TAXI üzleti néven üzemeltetett önálló diszpécserszolgálat árképzési gyakorlatát”. Az önálló diszpécserszolgálatok – egyszerűbb nevükön taxitársaságok – nem végeznek személyszállítási szolgáltatást, csak személytaxi-szolgáltatási közvetítő- és szervezőtevékenységet. Erre a tevékenységre terjed ki a hatósági engedélyük, így az Uber Taxié is.

A személytaxi-szolgáltatást a Taxitársaságoktól elkülönülő, de azokkal szerződéses kapcsolatban álló személytaxi-szolgáltató vállalkozások végzik; a taxik üzemben tartói az egyéni vagy társas vállalkozások”, írta a BKK. A 2013-as taxisrendelet csak személytaxi-szolgáltatásra vonatkozó szabályok megsértése esetén ír elő szankciót.

Válaszában az Uber ugye azt írta, a kedvezmények „időben korlátozottak”. Ha nem lennének azok, az viszont már problémát jelenthetne. A BKK álláspontja szerint az „állandó kedvezmény ügye versenyjogi szabályok megsértésének minősülhet, ami a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozik”.

A BKK válasza miatt újra a GVH-hoz fordultunk. Második válaszukban már arról írtak, milyen esetekben kell versenyfelügyeleti eljárást indítaniuk. „A GVH akkor indíthat versenyfelügyeleti eljárást, ha a hatáskörébe tartozó rendelkezések alapján – különösen fogyasztó megtévesztés, versenykorlátozó megállapodás, erőfölénnyel való visszaélés tilalmai – egy magatartás jogsértő volta valószínűsítő és közérdekből szükséges annak vizsgálata”, írta a GVH kommunikációs vezetője.

Később a válaszban arról tájékoztattak minket, hogy ebben a konkrét esetben „nem valószínűsíthető” a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, a GVH hatáskörébe tartozó törvények megsértése. „Versenypolitikai értelemben a fogyasztók számára nyújtott árkedvezmények fő szabály szerint a verseny megnyilvánulásai és nem tekinthetők tiltott versenyellenes gyakorlatnak (pl. gazdasági erőfölény esetén lehetnek vizsgálandók a hűségkedvezmények rendszerei)”, írta válaszában a GVH kommunikációs vezetője.

Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy „amennyiben az feltételezhető, hogy egyes diszpécserszolgáltatók gyakorlata” sérti a versenytörvényben meghatározott általános tisztességtelenség tilalmát, a sértett fél bírósághoz fordulhat. Vagyis „a bírósági út minden érintett számára rendelkezésre áll”.

Úgy tűnik, teljesen törvényesen tért vissza a hatósági ár alatti taxizás Budapestre. Ráadásul pont azzal a céggel, amelyet kilenc éve nagyrészt azért üldöztek el az országból, mert a hatósági árnál olcsóbban ajánlotta a fuvarozást.

Forrás: telex.hu Kép:YouTube

-ko

Recent Posts

Felismerhetetlen autókat kezdett használni a rendőrség

Néhány információt elárult az ORFK arról az egyelőre 17 darab autóról, amelyek közül szinte mindnek…

1 nap ago

Meddig érvényes a régi 50 és 100 eurós? Ezek a szabályok

Ahogy közeledik a nyaralási szezon csúcsa, egyre több fiók mélyéről kerül elő pár gyűrött bankjegy, köztük olyan…

1 nap ago

Tesla, Nissan, BMW: ennyi most egy elektromos autó biztosítása

Folyamatosan emelkedik a villanyautók száma Magyarországon. Az idei első 5 hónap végén közel 77 ezerre…

1 nap ago

Taxisokat is érintő változások a Belső-Erzsébetvárosban

2025. június 22. napján jelentős forgalmirend-változás lép életbe Belső-Erzsébetvárosban. A változás célja, hogy a terület…

2 nap ago

Mellbevágó adat: kiderült, hány méterről látja az autót a traffipax Magyarországon

Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…

3 nap ago

Szüneteltetik az M7-es felújítását nyáron

A nyári csúcsidőszakra egészen szeptember 1-ig szüneteltetik az M7-es autópálya felújítását. Leállítják nyárra az M7-es…

3 nap ago