Categories: HírekUncategorized

Felismerhetetlen autókat kezdett használni a rendőrség

Néhány információt elárult az ORFK arról az egyelőre 17 darab autóról, amelyek közül szinte mindnek titok a márkája, de még a színe is.

17 darab került a rendőrség gépjárműparkjába” – válaszolta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arra a kérdésünkre, hogy mennyi darab bűnözőktől lefoglalt személyautót használnak ma.

2025. január 1-je és 2025. június 5-e között összesen 812 darab gépjárművet foglalt le az eljárások során az állam, de „önmagában a lefoglalt járművek esetében (még) nem beszélhetünk rendvédelmi használatba vételről, tekintettel arra, hogy azok az eljárás ezen fázisában a hatóság őrizetében állnak, bűnjelkezelésben vannak”.

A rendőrség ugyanakkor elárulta a Vezessnek, hogy „a bíróság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) június 5-ig 156 darab gépjármű felajánlásáról döntött”. Ebből a mennyiségből került be eddig az a közel másfél tucat az ORFK járműparkjába, amelyet a cikk elején idéztünk.

Titok, milyen autókat használnak

Megkértük a rendőrséget, hogy sorolják fel a lefoglalt autók közül eddig szolgálatba állított 17 darab márkáját, a modelljüket és az évjáratot. „A bűnfelderítési tevékenységünk hatékonysága érdekében nem áll módunkban tájékoztatást nyújtani” – válaszolták erre, ami teljesen érthető.

Ugyanakkor így nem tudjuk, hogy sárga Citroënek, ezüstszínű Volvók vagy piros Hyundaiok vannak-e közöttük, a hasraütésszerű példákkal azt akarjuk érzékeltetni, minél távolabb van a képzeletünkben rendőrautóként beugró fehér Škoda Octaviáktól egy-egy újabb szerzemény, annál felismerhetetlenebbek ezek is, és a velük közlekedő rendőrségi alkalmazottak, annál inkább rejtve lehet használni az egykor lefoglalt autókat. 

Amikor azt kérdeztük, mi történik a lefoglalt, majd felajánlott 156 autóból megmaradt 139 darabbal, azt mondták, nem mindegyiket fogadják be a rendőrségi flottába.

Két kivételt láttunk

Tudomásunk szerint két olyan rendőrautót mutattak meg eddig, ami egykor lefoglalt bűnözőé volt, és ma már az ORFK valamelyik része használja. Az egyikről egy maszkos férfi beszélt márciusban, talán kommandós, aki egy videóban elkövetett egy bakit, amiről részletesebben itt írunk.

A másik lefoglalt járműről már sajtótájékoztatót is tartott az ORFK. A rendőrség új Audi RS5-öse egy 35 éves kábítószer-kereskedő autója volt, 450 lóerős sportkocsi, az értékét nagyjából húszmillió forintra becsülik. Ezen a sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy bíznak benne a rendőrök, hamarosan újabb lefoglalt kocsik is szolgálatba állhatnak majd náluk.

Hogy kerül egy drogdíler kocsijába rendőr?

Az elkobzott gépjárművek bűnjelkezelésével kapcsolatban korábban kialakult eljárási rendben fordulópontot jelentett egy 2024 márciusától hatályos jogszabályváltozás.

„Lehetőség nyílt arra, hogy az elkobzott és vagyonelkobzás hatálya alá eső működőképes, rendeltetésszerű használatra alkalmas gépjárművek esetében – a bíróság, illetve az adóhatóság megkeresése alapján – a büntetőügyben utoljára eljáró nyomozó hatóság arra vonatkozóan tehessen nyilatkozatot, hogy a rendvédelmi feladatok ellátásához neki vagy másik rendvédelmi szervnek szüksége van-e a gépjárműre” – így foglalja össze az új autóik szolgálatba állításához szükséges változásokat az ORFK.

A tavaly március előtt lefoglalt autóknál még nem volt rá lehetőség, hogy rendőrök használják őket. A hazai jogi szabályozás kialakításakor olasz és cseh példákat is figyelembe vettek.

Melyikből és hogyan lehet rendőrautó?

Kíváncsiak voltunk, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni egy lefoglalt autónak ahhoz, hogy később rendészeti célokra használható legyen.
A lefoglalás utáni első feltétel a jogerőre emelkedett elkobzás, ekkor kerül jogilag is állami tulajdonba a vagyontárgy. Természetesen a műszaki állapotnak is megfelelőnek kell lenni, ami nem azt jelenti, hogy vadonatúj, vagy éppen csak 1-2 éves autók jöhetnek szóba.

Ez az RS5 például 2017-es évjáratú, vagyis immár nyolcéves. Igaz, átlag alatti futásteljesítményű, hiszen csak 55 ezer kilométer volt benne a felmatricázás előtt.

Figyelembe vesszük a rendőri szervek műszaki-szakmai igényeit, megvizsgáljuk a járművek műszaki állapotát, gazdaságos javíthatóságának költségeit, rendszerbe illeszthetőségét, majd ezt követően nyilatkozatban dönt a felajánlással kedvezményezett rendőri szerv vezetője a tulajdonba vételről.”

Kérdésünkre, hogy csak a rendőrautóknál megszokott pár alapszín (fehér, szürke) jöhet-e jellemzően szóba a rendőrségnél a lefoglalt autók közül, egyértelmű választ adtak. „Nem csak fehér vagy szürke színű gépjárművek kerülhetnek rendőrségi szolgálatba.” Vagyis elméletileg lehet sárga Citroën, ezüstszínű Volvo, bármi.

Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció

-ko

Recent Posts

Meddig érvényes a régi 50 és 100 eurós? Ezek a szabályok

Ahogy közeledik a nyaralási szezon csúcsa, egyre több fiók mélyéről kerül elő pár gyűrött bankjegy, köztük olyan…

2 óra ago

Tesla, Nissan, BMW: ennyi most egy elektromos autó biztosítása

Folyamatosan emelkedik a villanyautók száma Magyarországon. Az idei első 5 hónap végén közel 77 ezerre…

2 óra ago

Taxisokat is érintő változások a Belső-Erzsébetvárosban

2025. június 22. napján jelentős forgalmirend-változás lép életbe Belső-Erzsébetvárosban. A változás célja, hogy a terület…

18 óra ago

Mellbevágó adat: kiderült, hány méterről látja az autót a traffipax Magyarországon

Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…

2 nap ago

Szüneteltetik az M7-es felújítását nyáron

A nyári csúcsidőszakra egészen szeptember 1-ig szüneteltetik az M7-es autópálya felújítását. Leállítják nyárra az M7-es…

2 nap ago

Fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől

Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…

3 nap ago