A Drive cikkében összegyűjtötte a legfontosabb szabályok listáját, melyek megszegéséért akár több százezer forint értékű bírságot is kiróhatnak ránk.
A tengerből kijövet mindannyiunkra ráfér egy kiadós zuhanyzás, hogy a sót és a homokot lemossuk magunkról, azonban ha ezt szappannal és samponnal tesszük meg a kihelyezett zuhanyzóknál, igencsak pórul járhatunk. A tengeri ökoszisztéma vegyszerektől való védelmére hivatkozva akár 750 euróra, vagyis 300 ezer forintra is megbüntethetnek minket a hatóságok ezért.
Miközben ez egy teljesen normális és bevett taktikának tűnhet, néhány strandon ezért büntetés jár, Benidorm városában akár 750 eurót kell befizetni.
Sokan nem gondolnánk, de valóban, még a tengerbe vizelésért is számos helyen (például Mallorcán vagy Valenciában) bírság jár, mely szintén közelítheti átszámolva a 300 ezer forintot, egyes helyeken például 285 ezer).
Ugyan a strandok a szórakozás helyei, a túl hangos zenével és „bulizással” zavarhatjuk a többi nyaralót, így ezért is bírság jár, mégpedig 22-től 750 euróig terjedő (vagyis 88 ezer forinttól akár 300 ezerig).
Persze vannak kevésbé meglepő, a világ más tengerpartjain is egyértelmű szabályok például a kizárólag kijelölt helyen való dohányzás, a szemetelés tiltása vagy a veszélyállapotot jelző vörös zászló figyelembe (nem) vétele. Sokszor még a nem kijelölt helyen való focizásért vagy labdázásért is büntethetnek. És sajnos számos strandra a kutyatartók sem vihetik be kedvencüket.
Forrás: divany.hu Kép: Illusztráció
Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…
Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…