Categories: Hírek

Nem támogatja Magyarország a 10 évesnél idősebb autók évenkénti műszakiztatását

Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé tennék tagországok számára a 10 évnél idősebb személygépkocsik és kistehergépkocsik éves időszakos műszaki vizsgálatát. Az Építési és Közlekedési Minisztérium egyértelműen kijelentette, hogy nem támogatja a módosítási javaslat ezen részét. Alább az ÉKM sajtóközleménye olvasható.

Nem támogatja Magyarország az Európai Bizottság jogszabálymódosítási kezdeményezését, amely a 10 évesnél idősebb autók esetében évente írná elő az időszakos műszaki vizsgálatot. A magyar álláspontot Nagy Bálint, közlekedési államtitkár a Közlekedési Tanács múlt heti ülésén hivatalosan is megerősítette.

Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslatot mutatott be a gépjárművek és pótkocsijuk időszakos műszaki vizsgálatáról szóló 2014/45/EU irányelv módosítására. A javaslat egyik célja a technológiai fejlesztések – így például az elektromos és hibrid gépkocsik vizsgálatának – átvezetése a vizsgálati technológiákba. Az irányelv módosítása mindemellett a tagországok számára előírná a 10 évnél idősebb M1 (személygépkocsi) és N1 (kistehergépkocsik) kategóriájú gépjárművek éves időszakos műszaki vizsgálatát.

A tervezetet a Közlekedési Tanács június 5-i ülésén tárgyalta első alkalommal.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára az ülésen elmondta, Magyarország támogatja a közlekedésbiztonság fokozása és a környezetvédelmi célok megerősítése érdekében tett uniós intézkedéseket, azonban a 10 évnél idősebb személygépkocsik és könnyű tehergépkocsik kötelező éves műszaki vizsgálata aránytalan anyagi és adminisztratív terhet róna az állampolgárokra és a vizsgálatokért felelős hatóságokra, különösen azokban a tagállamokban, ahol a járműállomány jelentős része az érintett korcsoportba tartozik.

Az állampolgárok terheinek növekedésével pedig nem áll arányban az intézkedéstől várható közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi haszon, ezért Magyarország nem támogatja az időszakos műszaki vizsgálatok rendszerének tervezett változtatását.

A gépjárművek és pótkocsijuk időszakos műszaki vizsgálatáról szóló irányelv módosításával kapcsolatban Magyarország mellett több tagállam is jelezte aggályait, az uniós jogalkotási folyamat a Tanács illetékes munkacsoportján belül folytatódik.

Forrás: totalcar.hu Kép: Illusztráció

-ko

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

4 óra ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

1 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago