Áprilisban 1,3 százalékkal nőttek az EU-ban az új autó értékesítések, ezzel idén ez az első hónap, amikor növekedés mutatkozik. Az elektromos autók 33,9 százalékkal növekedtek, így a súlyuk 15,7 százalékra emelkedett az új eladásokon belül. A növekedést a hibrid modellek is húzták 20,6 százalékos növekedéssel.
A nagy országok esetében vegyes volt a kép. Az olaszok (+2,7 százalék) és a spanyolok (+7,1 százalék) növekedtek, míg a németek (-0,2 százalék) és a franciák (-5,6 százalék) csökkentek.
Forrás: ACEA, Erste
Magyarországon is bővültek az eladások, hiszen itthon is fel tudunk mutatni egy 3,7 százalékos növekedést. Az új autók értékesítési szerkezete azonban jelentősen eltért, hiszen itthon az elektromos autók értékesítése még vissza is esett 2,1 százalékkal, így aránya is 6,5 százalékra zsugorodott. A növekedést a hibrid modelleknek köszönhetjük, melyek eladása 16,1 százalékkal bővült.
Forrás: ACEA, Erste
Ha pedig a gyártókat nézzük, akkor ismét a Tesla az egyértelmű vesztes, eladásai 52,6 százalékkal estek vissza az EU-ban áprilisban és 46,1 százalékkal az év első négy hónapjában. Ezzel szemben MG-ket gyártó és forgalmazó kínai SAIC 54 százalékos növekedést tudott felmutatni a hónapban. A nagyobb gyártók közül a BMW 9,8 százalékos, a Volkswagen 2,9 százalékos, a Renault 1,1 százalékos, a Mercedes pedig 0,7 százalékos éves növekedést ért el a hónapban, míg a Stellantis eladásai 1,1 százalékkal csökkentek. (Erstemarket)
Forrás: piacesprofit.hu Kép: illusztráció
Várhatóan október 31-én kezdődik a Flórián téri felüljáró déli hídjának műszaki átadás-átvétele, majd az ideiglenes…
Eddig kevésbé ismert, de annál hasznosabb újítás jelent meg a Corvin-negyedben és Újpesten: a BKK…
Várhatóan már januártól még több helyszínen válik fizetőssé a parkolás Budapesten. A sok ingázóval indokolják…
Egyre riasztóbb méreteket ölt az e-autók nyilvános töltőállomásain a töltőkábelek ellopása Nyugat-Európa és az USA…
A magyarországi használtautó-piacon a 2026-2027-es időszakban, a flottaautók kifutásával, második hullámként jelenhet meg nagyobb tömegben…
Eláruljuk a pontos számot! Tudta, hogy elméletileg már 1 km/órás sebességtúllépésért is megbüntethetik Magyarországon? A…