A fővárosi cégektől 1,5 milliárd forintot csoportosítottak át az E-autó pályázat keretében, ennyivel több jut a vidéki vállalkozásoknak – jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
Mint fogalmazott, “ez az igazi patrióta zöldpolitika! 30 milliárd forintos kerettel indítottuk el tavaly a vállalati e-autó támogatási programunkat”.
Kiemelte: már több mint 5700 vállalkozással kötöttek szerződést, de továbbra is érdemes pályázni, mert van még fel nem használt forrás.
Ismertette: a fővárosi cégeknek szánt keret lassabban fogy, így a pénz oda kerül, ahol nagyobb az érdeklődés az autóflották zöldítésére: 1,5 milliárd forintot a vidéki vállalkozások számára csoportosítanak át. Járművenként akár 4 millió, pályázónként akár 64 millió forint támogatást ad a kormány, ezzel egyszerre segítve a környezet megóvását és a gazdaság fejlesztését – erősítette meg.
“Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tisztán elektromos hazai autóállomány érdemben bővüljön: 2020 eleje óta már a tízszeresére nőtt Magyarországon az e-autók száma. Az idei első negyedéves gyarapodása a közel 7 ezer darabbal pedig minden idők legkedvezőbb adata volt” – írta bejegyzésében az államtitkár.
MTI
A síszezon lassan már mindenhol elindult: megvan a síléc, a sisak és a divatos síkabát…
Figyelem! 2025. év végén és 2026. év elején változik az időpontfoglalási lehetőség és az ügyintézés:…
Új fegyvert vethetnek be az ittas vezetők ellen az Egyesült Királyságban, és úgy tűnik, a…
A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és…
Azok, akik katásként adóznak, rendkívül alacsony nyugdíjra, mindössze 50-60 ezer forintra számíthatnak. Erre jutottak a Bankmonitor…
Brüsszelben olyan új terv körvonalazódik, amely forgószélként söpörheti végig az európai autóipart. Az EU ugyanis…