Változik a forgalmi rend a Dohány utcában: felszabadul a trolik útvonala, szélesebbek lesznek a járdák, és kerékpározásra is lesz lehetőség.
Aktív szakaszába lépett az a munka, amelynek elvégzéséről a BKK koordinálásával a VII. kerület, a fővárosi önkormányzat klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottsága és a Budapest Közút szakértői közösen döntöttek.
A Dohány utcában a megállási tilalmak a menetirány szerinti jobb oldalon kedden léptek életbe, a kivitelezés pedig szerdán indul a Dohány utca egyes szakaszainak teljes lezárása mellett a Síp utcától a Kertész utcáig.
Az említett részen a keresztutcákban továbbra is lehet majd közlekedni, azok a járművek pedig, amelyek a lezárásra kerülő szakaszon a menetirány szerinti bal oldalon parkoltak, az építési munkák ideje alatt is ki fognak tudni hajtani a területről.
Ezen a szakaszon csak a tavalyi évben több mint 700 alkalommal akadtak el járatok. A Dohány utcában ‒ a Síp utca és a Kertész utca között ‒ a bal oldali parkolósáv megtartásával és a jobb oldali parkolás megszüntetésével lesz akadálymentes a trolik útvonala, az utcában kerékpársáv is létesül. A Síp utca torkolatánál új, jobbra kanyarodó sáv segíti az autóval közlekedőket.
Forrás: vezess.hu kép: illusztráció
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…