Categories: HírekKiemelt

Négy óriás fogott össze Elon Musk ellen – így szorítanák ki a Teslát Európából

Összefogott a Tesla ellen négy európai energetikai vállalat. A cégek mindannyian foglalkoznak elektromos autók töltésével, azonban eddig le voltak maradva. A négy cég szövetségének célja Elon Musk cégének kiszorítása az európai piacról. Egy applikációval vennék fel a harcot a Tesla ellen.

Összefogtak az európai cégek a Tesla ellen. Négy nagy elektromos szolgáltató, az Ionity, a Fastned, az Atlante és az Electra létrehozta a Spark Alliance nevű együttműködést. Az áprilisban létrejött  összefogás egyértelmű célja, hogy kiszorítsák Elon Musk cégét, a Teslát az európai piacról. A cégek összesen 25 országban vannak jelen, 1700 töltőállomáson összesen 11 ezer töltőpontot üzemeltetnek – írja a Mandiner.

Bár világszinten ez az arány eltörpül a Tesla 65 ezer töltőpontjához képest. Így is komoly versenytársat képezhetnek az európai piacon. A cégek azért is álltak össze, mert  Európában még mindig bonyolultan működik az elektromos autók nyilvános töltési rendszere.

Korábban a Tesla Supercharger-hálózata volt az egyetlen egységes és széles körben elérhető töltőhálózat, ezért a legtöbben ezt választották. Mostantól azonban a Spark Alliance is képes lesz egy egységes alternatívát nyújtani.

Az összefogás eddigi legnagyobb előnye, hogy a felhasználók ezentúl bármelyik tag applikációjával hozzáférhetnek az összes partnercég töltőihez.

Ehhez még külön regisztráció sem fog kelleni. Az árakat egyelőre még nem egységesítették, valamint kedvezményeket sem adnak. Azonban a töltés az applikáció révén így is könnyebb lesz.

Forrás: origo.hu Kép: illusztráció

-ko

Recent Posts

Síelni indul? Drága mulatság lehet, ha nincs önnél hólánc – Mutatjuk, hol kötelező!

A síszezon lassan már mindenhol elindult: megvan a síléc, a sisak és a divatos síkabát…

11 óra ago

Változik az időpontfoglalási lehetőség

Figyelem! 2025. év végén és 2026. év elején változik az időpontfoglalási lehetőség és az ügyintézés:…

1 nap ago

Hamarosan nem indul el az autó, ha ivott! A sofőrök többsége imádná az ötletet

Új fegyvert vethetnek be az ittas vezetők ellen az Egyesült Királyságban, és úgy tűnik, a…

1 nap ago

A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren.

A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és…

2 nap ago

Csupán 50-60 ezer forint nyugdíjra számíthatsz, ha így adózol

Azok, akik katásként adóznak, rendkívül alacsony nyugdíjra, mindössze 50-60 ezer forintra számíthatnak. Erre jutottak a Bankmonitor…

2 nap ago

Durva fordulat az EU-ban: olyan szigorítás jöhet, ami teljesen átírhatja az autók árát!

Brüsszelben olyan új terv körvonalazódik, amely forgószélként söpörheti végig az európai autóipart. Az EU ugyanis…

2 nap ago