Categories: HírekKönyvelés

Helyi iparűzési adó – Megkezdődött az adószámlák kiküldése

A helyi iparűzési adót most már második éve egyösszegben, május 31-ig (mivel ez a nap idén szombatra esik, ezért június 2-ig) kell befizetni. Megkezdődött az értesítések kiküldése az ügyfélkapus tárhelyre.

Iparűzési adót az előző évi bevalláson történt nyilatkozat alapján kétféleképpen lehet fizetni. A legtöbben az ún. „tételes-sávos” adózás szerint számolnak, ennek adóösszege 12 millió forint éves árbevételig fix 50 ezer forint. A másik fajta számítás az árbevételt veszi figyelembe, és – az anyagköltség levonása után – ennek 2 százaléka az adó. (egyes településeken ettől eltérhetnek lefelé) Mivel ebben az esetben a költségeket is könyvelni kell, továbbá csak extrém alacsony éves bevételnél (2-3 millió forint) éri meg így számolni, ezt kevesen választják. Aki azonban mégis, annak a régi rendszer szerint márciusban és szeptemberben adóelőleget kell fizetnie.

A mostanában kiküldött értesítők, folyószámlák tájékoztatnak a bejelentett adózási módról. Ha az adóelőleg tételnél „sáv” megnevezés, 50 ezer forintos tétel és 2025.06.02.-i dátum szerepel, akkor a tételes-sávos adózás szerint kell fizetni, és bevallást nem kell küldeni. Minden más esetben a megadott összegek és dátumok szerint várják el a fizetést, és éves iparűzési adó bevallást is kell küldeni.

Az értesítés a tárhelyre zip tömörített formában érkezik, aki nem boldogul a kibontással, keresse könyvelőjét.

Néhány szó az adószámla értelmezéséről: a számlaegyenleg a pillanatnyilag fennálló helyzetet tükrözi. A következő sorban az értesítés kézhezvételekor fennálló fizetési kötelezettség szerepel, de csak akkor, ha elmaradás van. Az értesítés kézhezvételekor fennálló túlfizetés negatív előjellel az esetleges többletet jelenti. Végül a 2025.06.02 napjáig pótlékmentesen fizethető sorban az idei iparűzési adó összege szerepel.

Fontos egy pillantást vetni a késedelmi pótlék táblázatra is, napi kamatozás lévén ez a kiküldéskor esedékes összeget tartalmazza, a befizetésnél ezért célszerű felfelé kerekíteni.

Ez az értesítés – és minden más a tárhelyre érkező dokumentum – 30 napig tekinthető meg, utána eltűnik. Szükség esetén érdemes a tartós tárba áthelyezni.

-oli-

-ko

Recent Posts

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

15 óra ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

2 nap ago

Dízelautója van? Készüljön fel, mert 2026-ban minden megváltozhat!

Európa gyors ütemben halad az elektromobilitás felé, és ennek az átállásnak az egyik legnagyobb vesztesei…

2 nap ago

Hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljáró felújításának második üteme – buszsávok segítik a közösségi közlekedést

Várhatóan október 31-én kezdődik a Flórián téri felüljáró déli hídjának műszaki átadás-átvétele, majd az ideiglenes…

3 nap ago

Új parkolási megoldások a főváros több kerületében – a Corvin-negyednél félórás várakozóhelyek és ételfutár-parkolók, Újpesten K+R hely létesült

Eddig kevésbé ismert, de annál hasznosabb újítás jelent meg a Corvin-negyedben és Újpesten: a BKK…

3 nap ago

Döntöttek, januártól itt is fizetős lesz a parkolás

Várhatóan már januártól még több helyszínen válik fizetőssé a parkolás Budapesten. A sok ingázóval indokolják…

3 nap ago