Az elmúlt 12 évben senkinek sem zárolták a taxi engedélyét olyan apróságnak tűnő probléma miatt, amiért most ez mégis megtörtént.
Taxis kollégánkat a múlt héten, Budán a Dózsa György téren, ellenőrzés alá vonta a Közlekedési Hatóság. Az engedélye rendben volt, de egy korábbi sérülése miatt a frissen fényezett első lökhárítója még nem lett fóliázva sárga színre.
Az eltérés miatt Sz. Zsolt kollégánknak azonnali hatállyal zárolták a taxiengedélyét és műszaki szemlére kötelezték. Zsolt értetlenül vette át a Hatóság határozatát ott helyben, hiába hivatkozott arra, hogy min. 2 hétig nem javasolt a frissen fényezett felületet fóliázni, a Hatóság könyörtelen volt.
Zsolt az OTSZ segítségét kérte. A szervezet még aznap sikeresen felvette a kapcsolatot a Hatósággal, ahol szóban megerősítették az ellenőrzés, az engedély zárolásának és a műszaki szemlekötelezettségre küldés tényét.
Az OTSZ kérte a Hatóságot, hogy az ellenőrzés eljárási rendjét, illetve a változást szíveskedjenek írásban megküldeni a fuvarszervezőknek is, hogy partnereiket erről mielőbb tájékoztassák.
A Hatóság levele az alábbiakban olvasható.
Ui: Zsolt ma, kedd reggel részt vett a műszaki szemlén és délelőtt visszakapta a taxiengedélyét is!
A szerk.
Tisztelt OTSZ.
Szeretném kifejezni a legmélyebb hálámat és köszönetemet az OTSZ nek, Metál Zoltán és Lajsz András uraknak. Az ő villámgyors és hathatós segitségük nélkül egyedül állhattam volna szemben a Hivatallal. Ami azt jelenti hogy hetekre kiestem volna a munkából. Úgyhogy még egyszer: Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm!
Sz. Zsolt egy régi taxis.
Metál Zoltán elnök úr részére
Országos Taxis Szövetség
Tárgy: Tájékoztatás műszaki szemlére történő berendelésekkel kapcsolatban
Tisztelt Elnök Úr!
BRFK Rendészeti Szervek Közrendvédelmi Főosztály, a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Taxiszolgáltatás-felügyelet divízió és a közlekedési hatóságként eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala Fővárosi Közlekedésfelügyeleti Főosztály részéről történt együttműködési megállapodás alapján a taxi személyszállítási szolgáltatások és közlekedésbiztonsági ellenőrzésének rendszeres végrehajtása mellett döntöttünk.
Ezen együttműködés keretében rendszeressé tesszük a közlekedésbiztonsági és személyszállítási szolgáltatás magas színvonalának biztosításával kapcsolatos ellenőrzéseket Budapest különböző területein, más-más napszakban és időpontban.
Közös ellenőrzések alkalmával a járművek műszaki állapotával kapcsolatban a Rendőrhatóságnak, mint műszaki szakértők segítséget nyújtunk a szabálysértési eljárásokkal kapcsolatban. A Közlekedési Hatóság képviseletében szeretném együttműködésüket kérni, hogy a személytaxi-szolgáltatással kapcsolatban felmerülő problémák esetén segítsék tevékenységünket. Folyamatos belső ellenőrzéseikkel előzzék meg a szabálysértések elkövetését.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 44. §. (3) bekezdés alapján az ellenőrző hatóság jelzésére a jármű vezetője a járművet köteles megállítani, személyazonosságát igazolni, az ellenőrzéssel kapcsolatos felhívásnak eleget tenni. A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 3. §. (1) bekezdés b) pont alapján, aki közúti közlekedésben részt vesz, köteles a forgalom ellenőrzésére jogosultak utasításainak eleget tenni.
Az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 14. §-a alapján:
„(4) Az elsődleges közúti műszaki ellenőrzés során a közlekedési hatóság a járművet, továbbá a járműre és a jármű vezetőjére vonatkozó, valamint a jármű közúti forgalomban való részvételéhez, a tevékenység végzéséhez és a szállításhoz előírt okmányokat vizsgálja át. Ha az ellenőrzés során jogsértés alapos gyanúja merül fel, a közlekedési hatóság az okmányokat bevonja és legkésőbb a következő munkanapon – közigazgatási hatósági eljárás kezdeményezésével – az eljárás lefolytatására jogosult hatóságnak megküldi.”
„(14) E § rendelkezései alapján a közúti ellenőrzés keretében meghozandó döntéseket a közlekedési hatóság eljáró tagja hozza meg.
(15) A részletes közúti műszaki ellenőrzéseket a közúti közlekedésre vonatkozó közigazgatási hatósági ügyekben alkalmazandó kiegészítő eljárási szabályokról szóló 511/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 7/A. § (2) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő, közúti ellenőr végezheti. Az ellenőrzött jármű mozgatását az adott járműkategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkező személy végezheti.
(16) A közlekedési hatóság a járművet – közúti ellenőrzés hiányában is – műszaki vizsgálatra rendelheti be, amennyiben alapos gyanú merül fel arra, hogy a jármű az 5. számú melléklet 3.2.2. pontja szerinti komoly vagy veszélyes hiányossággal rendelkezik.”
A személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló 176/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet II. FEJEZET – A személyszállító szolgáltatás engedélyezése (A személyszállító szolgáltatás engedélyezésére vonatkozó rendelkezések) szerint:
„4. § (1) Személyszállító szolgáltatás – a (14) bekezdésben meghatározott személyszállító szolgáltatást kivéve – csak az e rendeletben meghatározott hatósági engedély (a továbbiakban: tevékenységi engedély) birtokában végezhető. A tevékenységi engedély személytaxi-szolgáltatásra vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra jogosít.
(2) A tevékenységi engedélyt – kérelemre – a vállalkozás székhelye szerint illetékes közlekedési hatóság adja ki. A kérelem tartalmazza a személyszállító szolgáltatás végzése céljából üzemeltetni kívánt személygépkocsik rendszám szerinti megjelölését is, amely alapján a közlekedési hatóság – a tevékenységi engedélyen kívül – személygépkocsinként engedélykivonatot állít ki. Ugyanarra a személygépkocsira csak személytaxi-szolgáltatás vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatás végzésére jogosító engedélykivonat állítható ki.
(3) Tevékenységi engedélyt a közlekedési hatóság annak a vállalkozásnak ad, amely a tevékenység folytatásához e rendeletben – továbbá, ha a vállalkozás olyan területen kívánja folytatni a tevékenységét, amelyre a helyi önkormányzat (a fővárosban a fővárosi önkormányzat) e tevékenység végzését rendeletében meghatározott feltételekhez kötötte, a helyi önkormányzat (a fővárosban a fővárosi önkormányzat) rendeletében – meghatározott feltételeknek megfelel.
(4) Engedélykivonatot a közlekedési hatóság a tevékenységi engedéllyel rendelkező vállalkozás által üzemben tartott személygépkocsira abban az esetben ad ki, ha a személygépkocsi megfelel az e rendeletben – továbbá, ha a vállalkozás olyan területen kívánja folytatni a tevékenységét, amelyre a helyi önkormányzat (a fővárosban a fővárosi önkormányzat) e tevékenység végzését rendeletében meghatározott feltételekhez kötötte, a helyi önkormányzat rendeletében – meghatározott feltételeknek.”
„10. §. (3) A közlekedési hatóság az általa kiadott igazolólappal igazolja a személygépkocsinak a személytaxi-szolgáltatásra vagy a személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra való alkalmasságát. A személygépkocsi abban az esetben minősíthető alkalmasnak, ha a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott üzemeltetési és műszaki feltételeken kívül az e rendeletben, valamint a működési területen hatályos, a helyi önkormányzat által kiadott rendeletben meghatározott feltételeknek is megfelel.”
„15. §. (7) Ha az ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a vállalkozás vagy az általa üzemeltetett jármű nem felel meg a 4–8. §-ban meghatározott feltételeknek, akkor a közlekedési hatóság a tevékenységi engedélyt vagy engedélykivonatot visszavonja.”
A személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxi-szolgáltatás hatósági áráról szóló Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 31/2013. (IV. 18.) önkormányzati rendelet előírásai alapján:
„3. § (1) Személytaxival személyszállítási szolgáltatást kizárólag olyan járművel lehet végezni, amelyen – a külön jogszabályban előírt tartalmú tájékoztató feliraton kívül – az e rendelet 1. mellékletében meghatározott módon, formátumban és tartalommal a személytaxi-szolgáltató által alkalmazott árak, valamint a panaszok megtételének lehetőségei is feltüntetésre kerülnek.
(1a) A személytaxiknak meg kell felelniük az 1. mellékletben meghatározott feltételeknek, és a 2. mellékletben meghatározott külső megjelenésre vonatkozó követelményeknek. A jármű külső megjelenésében a 2. melléklet 7. pontjában meghatározott „opcionális elemek” között meghatározottakon túl egyéb külső látványelem nem alkalmazható.”
Budapest területén történt ellenőrzések tapasztalatai alapján megállapítottuk, hogy a személytaxi-szolgáltatást és a személygépkocsis személyszállító szolgáltatást folytató vállalkozások által használt járművek külső megjelenésében történt változások, javítások elvégzése után a karosszéria elemek visszajavítása („sárgítás”) nem történik meg. Ezen járművek kiszűrésére Kormányhivatalunk és a társhatóságok is fokozott figyelemmel lesznek az elkövetkező időszakban, ezáltal növekedni fog a műszaki- és személyszállító szolgáltatás ellenőrzések száma.
Szíves együttműködésüket előre is köszönöm! Probléma vagy építő ötlet felmerülése esetén kérem, forduljanak Hatóságunkhoz!
A fentiek alapján kérem szíves tájékoztatását.
dr. Sára Botond főispán megbízásából:
Samu Flórián
osztályvezető
Folytatódik a nagykörúti villamosvonal modernizálása: a korábbi terveknek megfelelően idén nyáron a Szent István körúti,…
Nem árulunk el újat azzal, hogy aki B osztályú vezetői engedélyt, azaz a köznyelvben B…
Komoly döntés előtt állnak azok, akik új autó vásárlását fontolgatják, de a használt piacról is…
Tisztelt Kollégáim! Ez úton tudhatom veletek, hogy Kanell István kollégánk, hosszan tartó betegséget követően, május…
Egy éve, 2024 júniusában, nyolc év szünet után hatalmas akciókkal tért vissza az Uber Budapestre. Előbb ingyenes…
Néhány információt elárult az ORFK arról az egyelőre 17 darab autóról, amelyek közül szinte mindnek…