Categories: HírekKiemelt

Razzia a Belvárosban, Erzsébetvárosban és Terézvárosban

A több mint száz fő bevonásával zajló művelet központja a VII. kerületi körzeti megbízotti iroda volt. Az éjszaka során 19 embert fogtak el vagy állítottak elő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025. április 11-én estétől másnap hajnalig több mint száz fővel szervezett komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzést az V., VI. és VII. kerületben, melyben a BRFK állományán kívül a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, a Budapesti Közlekedési Központ, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület és a Belváros-Lipótváros közterület-felügyelet munkatársai vettek részt. A január végén átadott erzsébetvárosi körzeti megbízotti irodában tartott eligazításon elhangzott, hogy az akció fő célja a biztonság szavatolása a közterületeken és a szórakozóhelyek környékén, a kábítószerekkel összefüggő, az erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények megakadályozása, valamint a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése.

A rendőrök 610 embert igazoltattak, elfogtak 12 embert: közülük hetet különböző bűncselekmények elkövetésén értek tetten: kábítószer birtoklása, garázdaság, ittas vezetés vagy járművezetés az eltiltás hatálya alatt. További hét embert állítottak elő bűncselekmény gyanúja miatt, mintavétel céljából, vagy mert a szabálysértést a rendőri felszólítás ellenére is folytatta. Közlekedési szabálysértések miatt öt feljelentést tettek, egy esetben pedig közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt kezdeményeztek eljárást. Alkoholszondát 215 gépjárművezetőnél alkalmaztak, ittasság három esetben merült fel, ezért eljárás indult.

A Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság 56 taxit ellenőrzött, különböző szabálytalanságok miatt nyolc jegyzőkönyvet rögzítettek, két gépkocsinak pedig a forgalmi engedélyét és rendszámát is elvették. A társhatóságokkal egy belvárosi szórakozóhelyet, míg a BKK munkatársaival a 6-os villamos éjszakai járatait is ellenőrizték, bűncselekményt nem tapasztaltak. 

Forrás: police.hu

-ko

Recent Posts

Szombattól a Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak felújítása

Folytatódik a nagykörúti villamosvonal modernizálása: a korábbi terveknek megfelelően idén nyáron a Szent István körúti,…

12 óra ago

Tudja, milyen járművet vezethet személyautós jogsival? Ugyanis nem mindegy, mikor szerezte

Nem árulunk el újat azzal, hogy aki B osztályú vezetői engedélyt, azaz a köznyelvben B…

12 óra ago

Durván felment az ilyen használt kocsik ára: aranyat érhet most egy ilyen a garázsban

Komoly döntés előtt állnak azok, akik új autó vásárlását fontolgatják, de a használt piacról is…

12 óra ago

Kanell István 1958.06.13-2025.05.28

Tisztelt Kollégáim! Ez úton tudhatom veletek, hogy Kanell István kollégánk, hosszan tartó betegséget követően, május…

12 óra ago

Már egy éve utazhatnak sokan a hatósági árnál olcsóbban az Uberrel, de a cég azt mondja, minden törvényt betartanak

Egy éve, 2024 júniusában, nyolc év szünet után hatalmas akciókkal tért vissza az Uber Budapestre. Előbb ingyenes…

1 nap ago

Felismerhetetlen autókat kezdett használni a rendőrség

Néhány információt elárult az ORFK arról az egyelőre 17 darab autóról, amelyek közül szinte mindnek…

2 nap ago