Categories: HírekKiemelt

Káosz várható a hétvégén Budapesten, mutatjuk, mire érdemes figyelni

Szombaton a 10 kilométeres Vivicittá futás, vasárnap pedig a félmaraton és a családi futás miatt hét kerületet is érint a sportesemény-sorozat útvonala. Lezárják a Duna-partokat, a Szabadság hidat, a Margit hidat, az Árpád hidat, valamint számos belvárosi utcát is érintenek a korlátozások.

Sportrendezvények, többek között a 10 kilométeres Vivicittá futás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek a hétvégén Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületeiben. A korlátozások szakaszosan érintik a forgalmat, elsősorban a Duna-partok és a hidak környékén.

A XIII. kerületben, a Margitszigeten kezdődik mindkét nap a verseny, és ott is ér véget. A BRFK azt kéri, hogy aki teheti, kerülje el az érintett területeket, és mindenki vegye figyelembe a hétvégén bevezetett parkolási tilalmakat is.

Ahogy arról írtunk, minden idők legnagyobb Vivicittáját rendezik meg április 12–13-án, amelyre rekordszámú, 31 530 résztvevő regisztrált. A jubileumi rendezvényre a világ 106 országából és 1177 hazai településről érkeznek futók, és történelmi újdonság, hogy első alkalommal a női indulók száma (51 százalék) meghaladja a férfiakét (49 százalék). A Margitszigeten megrendezendő kétnapos eseményen 13 különböző táv teljesíthető, köztük az új, Szoboszlai Futam nevű 10,5 kilométeres versenyszám is, amely jótékonysági célt szolgál. Minden kategóriában betelt a létszámlimit, így helyszíni nevezésre már nincs lehetőség.

Az összes távra betelt a létszámlimit.

Két nap, három verseny, hét kerület: a forgalmi változások részletei:

Április 12-én, szombaton 14.00–15.30 között a XIII. kerületben lesz rövidebb útvonalú futás. A sportolók a Margitszigetről indulva az Árpád hídon, a Pesti alsó rakparton, majd a Margit hídon át vissza a szigetre jutnak. A forgalom a Margit hídon a sínekre terelve halad.

Április 13-án, vasárnap délelőtt 8.50–12.15 között zajlik a legnagyobb verseny. Az útvonal a Margitszigetről indul, érinti a Pesti alsó rakpartot, a Szabadság hídon átkelve a budai oldal számos nevezetességét (Szent Gellért tér, Várkert rakpart, Clark Ádám tér), majd az Árpád hídon át visszatér a Margitszigetre.

Vasárnap délután 13.00–15.00 között egy újabb, kisebb kör következik a XIII. kerületben és a Margitszigeten, amely ismét érinti az Árpád hidat, a Népfürdő utcát és a Margit hidat is.

Parkolási tilalmak miatt érdemes előre tervezni

Vasárnap éjféltől déli 12 óráig az I., II., III. és XI. kerületben, a XIII. kerületben pedig 14 óráig számos helyen tilos a megállás. Érintett területek a Pázmány Péter sétány, az Ybl Miklós tér, a Várkert rakpart, az Attila út, valamint az Erste Bank-székház környéke és a Népfürdő utca több szakasza.

A rendőrség azt kéri, hogy aki teheti, kerülje el a lezárt útvonalakat.

Arra kérik továbbá a járművezetőket, hogy a forgalomkorlátozásokkal érintett területeket lehetőség szerint kerüljék el, és vegyék figyelembe a megállási tilalmakat.

Forrás: index.hu Kép: YouTube

-ko

Recent Posts

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

2 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

4 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

4 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

4 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

4 nap ago

Egy verseny, ahol a Tesla lenyomta a Skodát – ilyen használt autókat vesznek a magyarok

A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…

5 nap ago