Categories: Könyvelés

Bevételi határok 2025

Vállalkozásunkban többféle bevételi határra is figyelnünk kell, ha adófizetésünket optimalizálni szeretnénk.

Itt most nem azokra az adóoptimalizálási esetekre utalunk, ami bevétel-eltagadással jár – azt ugyanis adócsalásnak nevezik. Van ugyanakkor néhány olyan határ, amit érdemes figyelembe vennünk.

A taxis vállalkozók nem egyformák, így vállalkozási bevételük is széles skálán mozog. Az idén megemelt áfa-határba alig beleférőktől a néha egy-két fuvart vállaló nyugdíjasig igen széles a paletta. Nézzük tehát, kinek mire érdemes figyelnie:

  • Áfa-határ – régi vágya volt a szakmának, hogy az egyéni vállalkozóknak az éves 12 millió forintról elmozdulhasson a bevétele; ebben az évben ez az óhaj valóra vált: 18 millió forint éves árbevételig alanyi áfa-mentes a taxis vállalkozó.
  • Helyi iparűzési adó – Ma már jóformán mindenki az ún. „tételes-sávos” iparűzési adót fizeti, melynek összege évi 50 ezer forint (2%-os adókulcs esetén). Igen ám, de ez a sáv egy tételesen meghatározott bevételhez, jelesül évi 12 millió forinthoz kötődik, és nem emelkedett automatikusan az áfa határral. Így aztán az a helyzet állt elő, hogy ha a vállalkozó 2025-ben akár egyetlen forinttal is túllépi a meghatározott 12 millió forintot, 50 ezer helyett máris 120 ezer forint iparűzési adó fizetésére kötelezett (2026-ban). Ráadásul, akinek székhelye nem a működési területén van, ennek duplájával számolhat.  Néhány településen adómentes határok érvényesek. Olyan vállalkozó is akadhat másodosként, nyugdíjasként, aki szélsőségesen kevés bevételt realizál – nekik Budapesten 1.500 ezer forint, és például Budaörsön, Érden 2.500 ezer forint árbevételig nem kell iparűzési adót fizetniük. Ezt a számítási módszert azonban éves adóbevalláson jelezni kell!
  • Személyi jövedelemadó mentesség – az átalányadózó vállalkozók az aktuális minimálbér 50 százaléka alatti jövedelmükre nem fizetnek személyi jövedelemadót. A minimálbér 2025-ben 290.800 forint, éves szinten 3.489.600 Ft, ennek 50 százaléka 1.744 800 Ft. Átalányadózó taxis vállalkozók ezt a jövedelmet 8.724.000 forint bevételnél érik el. Személyi jövedelemadót fizetni csak az ezt meghaladó bevételből számított jövedelem után kell. Extrém esetben, ha valaki a 18 milliós áfa határ lehetőségét teljes egészében kihasználja, 278.280 Ft szja kötelezettsége keletkezik.

-oli-

-ko

Recent Posts

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

2 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

4 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

4 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

4 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

4 nap ago

Egy verseny, ahol a Tesla lenyomta a Skodát – ilyen használt autókat vesznek a magyarok

A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…

5 nap ago