Franciaországban idén nyáron már élesben is működésbe lépnek azok a radarok, amelyek a túl hangos járművek miatt küldenek bírságot.
Korábban a Vezess is írt róla, hogy 2021 őszétől Franciaország nyolc városában, köztük Párizsban kezdték el alkalmazni a Hydra névre keresztelt kamerarendszert, ami az autók zajkibocsátását figyeli és – különböző szenzorok segítségével – méri.
A Bruitparif által kifejlesztett készülék válasz a városi zajszennyezéssel kapcsolatos növekvő aggodalmakra.
A készülék elsősorban a tuningolt autókat és motorokat célozza meg. A forgalomtechnikai eszközök csúcskategóriáját képviselve képes arra, hogy másodpercenként több alkalommal mérje az elhaladó járművek által kibocsátott zaj mértékét – figyelmeztet Facebook-oldalán az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága.
Akusztikus érzékelői azt is megállapítják, honnan érkezik a zaj, amennyiben pedig túl sok „zajos” jármű található a közelben, azok közül kiválasztja azt, amelyik a leghangosabb. Ezt köbvetően pedig elkészül a fénykép.
Leginkább a piszkált motorokat veszik célkeresztbe, amelyek éjjelente eldübörögve sok helyi lakos pihenését megzavarják, de természetesen a rendszer nem válogat, a hangos autósoknak is jár majd a csekk.
A rendszer fejlett algoritmusokra épül, amelyek megkülönböztetik a háttérzajokat a járművek által keltett zajoktól, így meg tudja különböztetni a hajtómű és a kipufogó által kibocsátott zajt a kürtjétől vagy a rádióétól, esetleg más hangforrástól.
2022 óta zajlik a rendszer finomhangolása, több francia, illetve európai nagyvárosban vetették be a technikát, de egyelőre nem küldtek büntetést. A gyártó oldala szerint idén tavasszal kaphatják meg az engedélyt a második fázisra, vagyis az éles bevetésre.
Ha ez megvan, akkor a nyári hónapokban már kellemetlen meglepetés érheti a Párizsban recsegő kipufogóval verető autósokat, motorosokat. A helyi KRESZ előírása szerint ugyanis a 85 decibeles zajküszöb túllépése 135 eurós (nagyjából 50 ezer forint) fix bírságot von maga után. Ez az összeg 90 euróra csökkenthető, ha a bírságot 15 napon belül befizetik, de még így is jelentős terhet róhat számos autósra, különösen azokra, akiket többször is megbírságolnak.
Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…