Categories: HírekUncategorized

Kialkudták az EU új jogsiszabályait: oktatási reformok, próbaidő, alacsonyabb korhatárok

Kedden megegyezett a gépjárművezetői jogosítványok uniós szabályairól az Európai Parlament (EP) és az EU tagállami miniszterekből álló Tanácsa. Az alkura még mindkét döntéshozó testületnek hivatalosan rá kell bólintania, de az ilyen egyezségeket szinte mindig változtatás nélkül fogadják el. (Ha nem, második körös tárgyalásokat kell kezdeniük.)

Az EP és a Tanács közleményei alapján 2030-ra egységesítenék a jogosítványokat, amiket az uniós „tárcaként” használható telefonos alkalmazásokban is el lehetne helyezni. A digitális okmányt minden tagállam elismerné.

Jobban összehangolnák az orvosi szűréseket, de a kormányok előírhatnának csak önértékelést vagy a hosszabbításkor „egyéb alternatív módszereket” is. (Az eredeti javaslat kötelezővé tette volna az időseknél az alkalmasság bizonyítását, ám ezt több tagállamból támadták a Tanácsban.) A 65 év felettiek jogosítványánál a kormányok rövidebb érvényességi időt is előírhatnának.

A tanulókat jobban fel kellene készíteni a közlekedés sebezhető résztvevőire, például a gyalogosokra és többek között a vezetés közbeni biztonságos telefonhasználatra, vezetéssegítő rendszerekre.

A friss jogosítványoknál két évig „próbaidőt” vezetnének be. Magyarországon is ennyi ideig számít kezdőnek egy vezető, akire néhány külön szabály is vonatkozik (például nem vontathat pótkocsit), de jobban összehangolnák ezeket az előírásokat, például szigorúbb büntetésekre számíthat, aki a két év alatt ittasan vezet.

A hivatásos sofőrök hiánya miatt lejjebb szállítanák az alsó korhatárt a teherautóknál és a buszoknál, előbbieknél – csak belföldi fuvarozásra, kísérővel – akár 17 évre is levihetnék a kormányok.

Az uniós jogosítványreform 2023-ban azzal került a figyelem középpontjába, hogy felmerült: külön kategóriába tegyék a nehéz városi hobbiterepjárókat (SUV-ket). Az ötlet csak az EP-ben bukkant fel, a jogszabály akkori parlamenti felelősének (jelentéstevőjének) javaslatát már az előkészítő, szakbizottsági szakaszban kirostálták.

A tervezet a 2024-es EP-választások után új felelőst kapott. Jutta Paulus egy tájékoztatón hangsúlyozta, hogy sok minden változott az eredeti javaslathoz képest, a digitális jogosítvány mellett pedig marad a fizikai is (azok kedvéért, akik kevésbé jártasak az okoseszközök kezelésében, és azért is, mert előbbit csak az EU-n belül kötelező elfogadni). Sok helyen rugalmasabbá tették a szöveget, a céljuk viszont változatlan: 2050-re senki ne haljon meg az uniós utakon.

A Tanács közleménye megjegyzi, hogy ugyan sokat javult a helyzet az elmúlt húsz évben, az előzetes adatok pedig 2024-re háromszázalékos csökkenést mutatnak a halálos közúti baleseteknél, de a cél eléréséhez legalább 4,5 százalék kellene évente.

Forrás: telex.hu Kép: Illusztráció

-ko

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

18 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago