Categories: Hírek

Fuvar helyett megerőszakolt egy nőt a budapesti taxis, áldozata megrázóan mesélt

 

Elítélték azt a budapesti taxisofőrt, aki megerőszakolta az egyik utasát, a nőt többféleképpen is szexre kényszerítette. A férfi viszont itt nem állt meg, több taxijába beszálló nőt is megtámadott, hogy ugyanezt tegye velük. Most a bíróságon megrázó dolgokat mesélt az egyik áldozata.

 

Nem kért bocsánatot áldozataitól a másodfokú bíróságon sem a minap az a taxisofőr, aki három éve megerőszakolta egyik utasát, és több nővel is megpróbálta ugyanezt tenni. Egyik áldozata tanúskodott ellene, neki sikerült elmenekülnie.

Próbált egyezkedni, mutogatott, hogy van pénze és akkor letolta a nadrágját, akkor látszott minden. Végül így önvédelemből elkezdtem ütni az arcát és akkor még ő fenyegetett meg, hogy ennek következményei lehetnek és akkor kitett engem az autóból – mesélte az áldozat.

A férfi viszont egy másik, részeg nőt, többféleképpen is megerőszakolt.

A sértett súlyos ittasságát kihasználva, a nőt az ellenkezése ellenére megerőszakolta, illetve az aktuson kívül, a közösülésen kívül még orális kielégítésre is kényszerítette – mondta az ügyész a tárgyaláson.

Az erőszakoló azt állította, hogy a nő ajánlkozott fel neki, mert nem tudta kifizetni a fuvart. A bíró szerint azonban egyértelmű az erőszak.

Az aktus közben a sértetten zúzódások, sérülések keletkeztek, belső combján, hónalján, nyomásérzékenység jelentkezett a fején, és az összes körülményt mérlegelve a sértettnek nem állt szándékában közösülni, ebben nem tévedhetett a vádlott, ezt fel kellett ismernie! – hangsúlyozta a bíró.

 

Ráadásul a történtekkor próbaidőn volt az erőszaktevő taxis, mert korábban majdnem egymillió forintot lopott egy szexpartnerétől.

A vádlott esetében szinte nincsenek morális fékek, a törvény tiszteletben tartása, a jogszabályok betartása, az gyakorlatilag számára semmit nem jelent. Önkéntes jogkövetés a vádlottól egyáltalán nem várható el, a személyében rejlő, társadalomra veszélyesség rendkívül magas fokú! – szögezte le a bíró.

Először 7 év börtönre ítélték, de felmentésért kért. Azonban most, másodfokon sem értett egyet vele a bíróság.

Ez a 7 év szabadságvesztés, amit a vádlottal szemben a kerületi bíróság kiszabott, nemhogy súlyosnak, hanem inkább méltányosnak tekintendő – fűzte hozzá a bíró.

Az erőszaktevő taxis végül jogerősen 7 évre börtönbe megy.

Forrás: tenyek.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

2 óra ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

1 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

2 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

3 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

4 nap ago

Brutális dugó várható az M0-s és más autópálya több pontján is

A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…

4 nap ago