Hamarosan indul a Flórián téri felüljárók felújítása, amely a szerkezet műszaki állapota miatt vált szükségszerűvé. A munkák hosszú hónapokra jelentős forgalmi változásokat hoznak a közösségi közlekedést használóknak is. A korszerűsítés őszig tartó első ütemében március 1-jétől lezárják a déli hidat, ezért az Észak-Buda felől érkező buszjáratok esetében – ilyen a Szentendrei út felől érkező 34-es, 106-os 118-as és 134-es nappali, valamint a 901-es és 918-as éjszakai busz – változik az útvonal és a menetrend. A 34-es és a 106-os buszok Pest felé tartó utasai a Flórián tér megállóban leszállva átszállhatnak az 1-es villamosra.
A BKK az alábbiakban összefoglalja a közösségi közlekedést érintő tudnivalókat, egyúttal kéri az arra közlekedőket, hogy ha lehetőségük van rá, a közösségi közlekedést, elsősorban a kötöttpályás járatokat vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését.
A Flórián téri felüljárók korszerűsítésének célja, hogy a főváros és az agglomeráció közlekedésében jelentős szerepet betöltő útszakaszt további évtizedekig biztonságosan lehessen használni. A felújítás forgalomkorlátozásokkal, illetve -változásokkal jár, ezért minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre kell számítania.
A rekonstrukcióhoz kapcsolódó előkészítő munkák február 14-én, pénteken kezdődtek, de jelentősebb változásokra március 1-jétől, szombattól, a déli híd lezárása miatt számíthatnak az arra közlekedők. A forgalomkorlátozások és ideiglenes változások miatt a BKK kéri az arra közlekedőket és az agglomerációból érkezőket (vagy oda tartókat), hogy ha lehetőségük van rá, a felújítás idején a közösségi közlekedést, azon belül is elsősorban a nagykapacitású kötöttpályás járatokat vegyék igénybe.
Kötöttpályás járatok
Autóbuszjáratok
A buszforgalom segítésére a BKK ideiglenesen meghosszabbítja a Szentendrei úton a városközpontba tartó buszsávot a Flórián térig, valamint a Kiscelli utcánál kialakított egy fordulót, amely megkönnyíti az észak felől érkező buszok Pest felé tartó közlekedését. Mivel a déli híd lezárása miatt a felüljárón nincs lehetőség önálló buszsáv kialakítására, ez biztosítja, hogy a közösségi közlekedés zavartalanabbul működhessen, de induláskor érdemes így is megnövekedett utazási idővel számolni.
Fontosak lesznek az első napok tapasztalatai
A BKK a forgalmi változások bevezetése előtt és az első napokban kiemelt figyelmet fordít az utastájékoztatásra, és ebben szorosan együttműködik az elővárosi szolgáltatókkal is. Indulás előtt és útközben érdemes a BudapestGO utazástervezőjét használni, mert a BKK applikációja folyamatosan frissítve mutatja az utazási információkat.
Forrás: bkk.hu
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…
Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…
Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…
A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…