Tanulmányt készített egy holland kutatókból álló csapat arról, hogy milyen hatással vannak a balesetek számára a különböző vezetéstámogató elektronikák. A pontos következtetések érdekében a világ minden tájáról gyűjtöttek adatokat, és végül 28 konkrét vezetéstámogató rendszerre szűkítették le a kutatást. Ezeket négy csoportba sorolták:
A kutatás alapján az első három csoportba tartozó elektronikák egy részének nincs ráhatása a baleseti számok alakulására, egy részük azonban csökkenti a kockázatokat. Például a sávtartó asszisztens a felmérések alapján 19,1 százalékkal, a fáradtságfigyelő pedig 14 százalékkal csökkenti átlagosan a balesetek számát. Ezek mellett viszont például a guminyomás ellenőrzőnek nincs hatása a dologra.
Ezzel szemben viszont érdekes, hogy a sima és a távolság tartó tempomat nem hogy csökkenti, inkább növeli a baleseti kockázatot a tanulmány szerint. A kutatók arra jutottak, hogy azok a vezetéstámogató rendszerek, melyek levesznek a vezető válláról bizonyos feladatokat, veszélyesebbek lehetnek. Ha a tempomat kezeli a gázt, akkor az autó vezetője nem figyel oda eléggé, és könnyebben keveredik balesetveszélyes helyzetbe. A tanulmány szerint a hagyományos tempomat 12, az adaptív 1,8 százalékkal növeli a balesetek kockázatát.
Fontos hozzátenni, hogy az adaptív rendszerek nincsenek minden esetben felkészítve a váratlan eseményekre. Egy hirtelen állóra fékező autó mozgását például nem minden rendszer tudja lekövetni, ilyenkor szükség van a sofőr éberségére, beavatkozására is.
Forrás: totalcar.hu Kép: illusztráció
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…
Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…
Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…