Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi változásokat hoz az autóval közlekedők számára. Az előkészítő munkák február 14-én kezdődnek, de jelentősebb változásokra csak március 1-jétől számíthatnak a járművezetők. A felújítás őszig tartó első ütemében teljesen lezárják a déli hidat, az autós forgalom tehát kizárólag az északi felüljárón haladhat majd, irányonként egy-egy sávon. Ugyanakkor a Szentendrei út felől az Árpád híd, illetve Pest felé haladóknak új, kétsávos forduló létesül a Pacsirtamező utcában segítségképpen. A Budapesti Közlekedési Központ az alábbiakban összefoglalja a közúti közlekedést érintő tudnivalókat, egyúttal kéri az arra közlekedőket, hogy ha lehetőségük van rá, a közösségi közlekedést vegyék igénybe.
A Flórián téri felüljárók rekonstrukciójának célja, hogy a főváros és az agglomeráció közlekedésében jelentős szerepet betöltő útszakaszt további évtizedekig biztonságosan lehessen használni. A munka forgalomkorlátozásokkal, illetve -változásokkal jár, ezért minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre kell számítania. A BKK beruházóként és közlekedésszervezőként mindent megtesz, hogy a lehető legjobban kiszolgálja az arra közlekedők igényeit, egyúttal biztosítsa a munkavégzéshez szükséges területet.
A felújítást megelőzően, február 10-én, hétfőn burkolatjavítási munkák kezdődtek a felüljárók környezetében. Ezek még nem a hídfelújítás részei, a Budapest Közút által végzett munkák célja, hogy a felüljárók korszerűsítésének kezdetére a csatlakozó útszakaszok megfelelő állapotban legyenek, így biztosítva a lehető legbiztonságosabb és gördülékenyebb közlekedést.
Az autóval közlekedők az alábbi forgalmi változásokra számíthatnak:
Az előkészítő munkák február 14-én indulnak – ekkor is lehetnek korlátozások
A felújítási munkák nem tűrnek halasztást, a felüljárók műszaki állapota a legutóbbi korszerűsítésük óta jelentősen romlott: a szennyeződések és a nedvesség megviselték, a szerkezet a pillérek környezetében átázik, emiatt a betonacélok rozsdásak, a betonfelületek tönkremennek.
A kivitelező február 14-én, pénteken átveszi a munkaterületet, majd még aznap hozzálát az előkészítő munkákhoz, amelyek a felüljárók alatti csomópontban és környezetében ideiglenes sávszűkítéssel, csúcsidőn kívül kisebb forgalomkorlátozással, esetleg lezárással járnak.
Az autóval közlekedők az alábbi forgalmi változásokra számíthatnak:
A kivitelező öt ütemben végzi el az ideiglenes forgalomtechnika kialakításához kapcsolódó feladatokat. Február 14. és 28. között legfőképp csúcsidőn kívül, 9 és 15, illetve 19 és hajnali 4 óra között dolgozik hétköznapokon és szombatonként. A munkavégzés éppen aktuális helyszínét a közlekedés biztonsága érdekében a kivitelező elkeríti. A BKK kéri az arra közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek, amikor a munkaterület mellett elhaladnak.
Az előkészítő munkák közé tartozik:
Merre lehet haladni autóval március 1-jétől?
A felüljáró-felújítás első üteme két héttel később, március 1-jén, szombat hajnaltól esedékes, amikor a kivitelező lezárja a déli hidat, ahol jelenleg Pest felé tart a gépjárműforgalom.
A Szentendrei útról az Árpád híd, illetve Pest felé
Az Árpád híd, illetve Pest irányából a Szentendrei útra
A Bécsi út felől a Szentendrei útra
A forgalomkorlátozások és ideiglenes változások miatt a BKK kéri az arra közlekedőket és az agglomerációból érkezőket (vagy oda tartókat), hogy ha lehetőségük van, a felújítás idején a közösségi közlekedést, azon belül is elsősorban a kötöttpályás járatokat vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését. A BKK a felújítás időszakára az 1-es villamos sűrítését tervezi.
A felújításhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni, illetve a BKK Info a szokásos csatornáin mindennap megosztja az aktuális tudnivalókat.
Forrás: bkk.hu
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…