Bologna bevezette tavaly a 30-as sebességkorlátozást, 34 év után először nem történt halálos gázolás a városban.
Bologna a „Città 30” kezdeményezés első évében történelmi eredményeket ért el a közlekedésbiztonság terén. 1991 óta először egyetlen gyalogos sem vesztette életét a város utcáin, és a halálos karambolokban elhunytak száma is 49 százalékkal csökkent, összesen tízen haltak meg – írja a Corriere della Sera alapján a hvg.hu.
Az összes közúti baleset száma 13, a sérülések száma 11, a súlyos esetek száma pedig 31 százalékkal mérséklődött.
A 30 km/órás sebességkorlátozás drasztikusan csökkenti a balesetek súlyosságát, mivel ilyen sebességnél az autók fékútja kevesebb mint fele az 50 km/órás sebességhez képest, és gyalogos elütése esetén a halálozási arány mindössze 5 százalék, szemben az 50 km/órás sebességnél tapasztalt 70 százalékkal.
A program környezetvédelmi előnyöket is hozott. A nitrogén-dioxid-szint 29 százalékkal esett vissza, a város levegője az elmúlt évtized legjobb állapotát érte el.
Forrás: infostart.hu Kép: YouTube
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…
Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…
A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…