Categories: Hírek

Óriási sikertörténet az autók biztonsági fejlődése

 

A tendencia világos, hiába növekszik az autók száma az utakon, a halálos balesetek ennek ellenére csökkennek, ami a technológia fejlődésének köszönhető.

 

2024-ben kevesebb ember fogja életét veszíteni közlekedési balesetben Németországban, mint az előző évben – az ADAC előzetes adatai alapján. A szervezet számításai szerint az év végére körülbelül 2760 halálos áldozatra lehet számítani, szemben a 2023-as 2839 fővel. Ez 2,8 százalékos csökkenést jelent.

A legalacsonyabb áldozatszámot a 2021-es év hozta, amikor a Covid-korlátozások és lezárások miatt jelentősen csökkent a közúti forgalom – akkor 2562 halálos áldozatot regisztráltak.

 

Öt évtizedes csökkenés  

A hosszú távú tendencia egyértelmű: a halálos áldozatok száma jelentősen visszaesett az 1970-es évek óta. Míg a hetvenes évek elején rendre húszezer halottat követeltek a közúti balesetek, addig ez a szám már a háromezres tartományba süllyedt a 2010-es évekre. Az elmúlt 50 évben számos technológiai és jogszabályi újítás segítette ezt a csökkenést. A német kormány célja, hogy 2021 és 2030 között további 40 százalékkal csökkentse a halálos áldozatok számát.

 

Stabil baleseti számok, kevesebb sérült

2024-ben az ADAC szerint a balesetek összlétszáma 2 510 000 körül alakul, ami alig 0,4 százalékkal marad el a 2023-as adatoktól (2 519 525). Azonban a személyi sérüléssel járó balesetek száma várhatóan 1,7 százalékkal csökken: 291 890-ről 287 000-re.

A sérültek száma is mérséklődik: az ADAC 362 000 baleseti sérülttel számol, ami 2 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest (369 396 sérült).

 

Fókuszban a vezetéstámogató rendszerek

Nincs megállás, a biztonságot tovább fokozzák, az ADAC kiemeli, hogy a közlekedésbiztonsági célok eléréséhez még több erőfeszítésre van szükség. A szövetségi kormány, a tartományok és az önkormányzatok egyaránt elkötelezték magukat a „Közlekedésbiztonsági Paktum” mellett, amelynek célja a halálos balesetek számának drasztikus csökkentése.

Az ADAC reménykedik abban, hogy a 2024 júliusától minden új autóban kötelezően beszerelt vezetéstámogató rendszerek érdemben hozzájárulnak majd a balesetek és azok súlyosságának csökkentéséhez.

  • Fáradtságfigyelő rendszerek: Ezek az eszközök folyamatosan ellenőrzik a sofőr éberségét és időben figyelmeztethetnek, ha fennáll az elalvás veszélye.
  • Holttérfigyelő rendszerek: Különösen teherautók esetében kötelezővé teszik az ilyen rendszereket, amelyek az elforduláskor növelik a gyalogosok és kerékpárosok biztonságát.
  • Korai vezetési tapasztalat: A 16 éves kortól megszerezhető jogosítvány és a hosszabb ideig tartó tanulási fázis szintén csökkentheti a fiatal sofőrök baleseti kockázatát.

 

Az idősek és a kerékpárosok védelme

A társadalom öregedésével és az elektromos kerékpárok terjedésével viszont új probléma került képbe, a szervezet különös aggodalommal figyeli az idősebb kerékpárosok arányának növekedését a halálos balesetek között. Az ADAC arra ösztönzi az idősebb kerékpárosokat, hogy vegyenek részt a rendelkezésre álló tréningeken, amelyek segítenek a kockázatok csökkentésében.

 

A tendencia mindenhol pozitív

Az adatok hasonló képet rajzolnak ki nemzetközi szinten is. Az unióban egymillió lakosra 46 közúti haláleset jutott 2023-ban. A legmagasabb arányszámot a tagországok közül Bulgáriában (81 eset egymillió lakosra vetítve) jegyezték fel, ahol tavaly 526 halálos közúti baleset történt, a legalacsonyabb arányt pedig Svédországban (22 eset egymillió lakosra vetítve), ahol 229 halálos közúti balesetet jegyeztek fel.

Magyarországon a 2023-as év folyamán 472 halálos közúti baleset történt, ami azt jelenti, hogy egymillió lakosra 49 ilyen eset jutott. A magyar közutakon bekövetkezett halálos balesetek száma az elmúlt ötéves időszakban 22 százalékkal, 2022-höz képest 12 százalékkal csökkent 2023-ban.

Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció

 

Double D

Recent Posts

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

18 óra ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

2 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

3 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

3 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

5 nap ago

Brutális dugó várható az M0-s és más autópálya több pontján is

A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…

5 nap ago