A tendencia világos, hiába növekszik az autók száma az utakon, a halálos balesetek ennek ellenére csökkennek, ami a technológia fejlődésének köszönhető.
2024-ben kevesebb ember fogja életét veszíteni közlekedési balesetben Németországban, mint az előző évben – az ADAC előzetes adatai alapján. A szervezet számításai szerint az év végére körülbelül 2760 halálos áldozatra lehet számítani, szemben a 2023-as 2839 fővel. Ez 2,8 százalékos csökkenést jelent.
A legalacsonyabb áldozatszámot a 2021-es év hozta, amikor a Covid-korlátozások és lezárások miatt jelentősen csökkent a közúti forgalom – akkor 2562 halálos áldozatot regisztráltak.
Öt évtizedes csökkenés
A hosszú távú tendencia egyértelmű: a halálos áldozatok száma jelentősen visszaesett az 1970-es évek óta. Míg a hetvenes évek elején rendre húszezer halottat követeltek a közúti balesetek, addig ez a szám már a háromezres tartományba süllyedt a 2010-es évekre. Az elmúlt 50 évben számos technológiai és jogszabályi újítás segítette ezt a csökkenést. A német kormány célja, hogy 2021 és 2030 között további 40 százalékkal csökkentse a halálos áldozatok számát.
Stabil baleseti számok, kevesebb sérült
2024-ben az ADAC szerint a balesetek összlétszáma 2 510 000 körül alakul, ami alig 0,4 százalékkal marad el a 2023-as adatoktól (2 519 525). Azonban a személyi sérüléssel járó balesetek száma várhatóan 1,7 százalékkal csökken: 291 890-ről 287 000-re.
A sérültek száma is mérséklődik: az ADAC 362 000 baleseti sérülttel számol, ami 2 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest (369 396 sérült).
Fókuszban a vezetéstámogató rendszerek
Nincs megállás, a biztonságot tovább fokozzák, az ADAC kiemeli, hogy a közlekedésbiztonsági célok eléréséhez még több erőfeszítésre van szükség. A szövetségi kormány, a tartományok és az önkormányzatok egyaránt elkötelezték magukat a „Közlekedésbiztonsági Paktum” mellett, amelynek célja a halálos balesetek számának drasztikus csökkentése.
Az ADAC reménykedik abban, hogy a 2024 júliusától minden új autóban kötelezően beszerelt vezetéstámogató rendszerek érdemben hozzájárulnak majd a balesetek és azok súlyosságának csökkentéséhez.
Az idősek és a kerékpárosok védelme
A társadalom öregedésével és az elektromos kerékpárok terjedésével viszont új probléma került képbe, a szervezet különös aggodalommal figyeli az idősebb kerékpárosok arányának növekedését a halálos balesetek között. Az ADAC arra ösztönzi az idősebb kerékpárosokat, hogy vegyenek részt a rendelkezésre álló tréningeken, amelyek segítenek a kockázatok csökkentésében.
A tendencia mindenhol pozitív
Az adatok hasonló képet rajzolnak ki nemzetközi szinten is. Az unióban egymillió lakosra 46 közúti haláleset jutott 2023-ban. A legmagasabb arányszámot a tagországok közül Bulgáriában (81 eset egymillió lakosra vetítve) jegyezték fel, ahol tavaly 526 halálos közúti baleset történt, a legalacsonyabb arányt pedig Svédországban (22 eset egymillió lakosra vetítve), ahol 229 halálos közúti balesetet jegyeztek fel.
Magyarországon a 2023-as év folyamán 472 halálos közúti baleset történt, ami azt jelenti, hogy egymillió lakosra 49 ilyen eset jutott. A magyar közutakon bekövetkezett halálos balesetek száma az elmúlt ötéves időszakban 22 százalékkal, 2022-höz képest 12 százalékkal csökkent 2023-ban.
Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció
Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…
Spanyolország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyar utazók között is. Azonban gyakorlott nyaralóként is érdemes…
Az Uber budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli. Az Uber Budapesten kívüli terjeszkedése Miskolc városával indul.…
Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé…
Egy friss térkép megmutatja, hogyan fest az újautó-eladások toplistája az EU tagállamaiban, vagyis melyek a…
Jelentősen megváltozik a közlekedés a VII. kerület belső részén június 22-től. Több utcaszakaszt csak a…