Categories: Hírek

Bődületes felfutást hozott az elektromos autós pályázat

 

Az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint hatalmas élénkülést hozott a pályázati könnyítés. A cégek még tavaszig tudnak lépni, addig nyitva áll a kapu az elektromosjármű-beszerzés támogatott lehetősége előtt.

 

Az elmúlt két hónap adatai a pályázói kedv egyértelmű megélénkülését mutatják a vállalati e-autó programban. A 30 milliárd forint keretösszegű kiírásban október végén léptek életbe a lehetséges résztvevők körét bővítő módosítások, azóta 2022-ben alapított gazdasági társaságok is indulhatnak, bármiféle bevételi elvárás nélkül, és akkor is, ha korábbi jelentkezésüket valamiért visszavonták – hívta fel a figyelmet pénteki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

 

A szaktárca kiemelte:

A változtatások bevezetésétől számítva 565 új támogatási kérelem érkezett be 622 tisztán elektromos gépjárműre összesen 2,4 milliárd forintos értékben. Mindhárom november-decemberi adat nagyjából 60 százalékkal haladja meg a szeptember-októberi mutatókat.

A részvétel megkönnyítése tehát a jelentkezések számának tartós megemelkedéséhez vezetett.

Az EM felidézte, hogy a kormány a közlekedés zöldítése érdekében járművenként 2,8-4 millió forint támogatással ösztönzi a cégeket kizárólag elektromos hajtású személygépkocsik, kisteherautók és kisbuszok beszerzésére. Mostanáig több mint 4500 pályázat futott be a teljes keret több mint kétharmadára, 20,7 milliárd forintra.

A megkötött szerződésekben az elérhető forrásmennyiség több mint fele, 16,6 milliárd forint már gazdára talált. A kifizetésekben december közepén sikerült túllépni, és azóta tizedével meg is haladni az 5 milliárd forintot  – összegezték, hozzátéve, hogy a népszerű lehetőség jövő tavaszig áll nyitva a vállalkozások előtt.

 

A tiszta és csendes gépkocsik terjedésével javul az életminőség a hazai településeken, csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása. A zöldautók üzemeltetési-karbantartási költségeket takarítanak meg működtetőik számára. 2020 elejéhez képest kilencszer több közlekedik már belőlük a magyarországi utakon. A minisztérium derűlátó várakozásai szerint számuk a jelenlegi 68 ezerről 120 ezerre nőhet 2026-ig.

Kitértek arra is, hogy a tárca egy másik kiírásban 28 milliárd forinttal támogatja a vidéki e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását. A pályázat jóvoltából mintegy 100 korszerű töltőállomás létesülhet, érdemben közelítve az országos lefedettséghez.

Forrás: economx.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

4 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

5 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago