Létrejöhet a világ egyik legnagyobb autógyártója
A Honda Motor és a Nissan Motor, azaz Japán második és harmadik legnagyobb autógyártója kapcsolataik elmélyítéséről tárgyal, beleértve a fúzió lehetőségét is, írja a New York Times. Egy ilyen egyesülés átstrukturálhatná a japán autóipart, ami egyre nagyobb globális kihívásokkal néz szembe, de az egész világ autóiparára jelentős hatása lenne. A két vállalat ugyanis most egyenként több mint évi hárommillió járművet ad el, vagyis egyesülésükkel a világ egyik legnagyobb autógyártója jönne létre.
A Honda és a Nissan idén kezdett együttműködni az elektromos járművek fejlesztésében. Több hónap alatt a megbeszéléseik egy új vállalat lehetséges létrehozására terjedtek ki, amely alatt mindkét autógyártó működne – közölte a lappal két, az ügyet ismerő, de a nyilvánosság előtt nyilatkozni nem jogosult személy.
Egy új közös vállalat biztosíthatná a két cégnek a szükséges erőforrásokat és méreteket ahhoz, hogy a költséges technológiai átállások és a gyorsan növekvő kínai autógyártók felemelkedése miatt óriási nyomás alatt álló iparágban navigálhassanak, írja a New York Times.
A két vállalat várhatóan a jövő héten ír alá egy egyetértési nyilatkozatot, hogy hivatalosan is megkezdjék a partnerséget kiszélesítő lépésekről szóló megbeszéléseket, beleértve egy lehetséges egyesülés részleteit is – mondták az ügyet ismerő személyek.
A Honda és a Nissan nyilatkozatokban annyi közölt, hogy tárgyalásokat folytatnak. „Amint azt idén márciusban bejelentették, a Honda és a Nissan a jövőbeni együttműködés különböző lehetőségeit vizsgálja, kihasználva egymás erősségeit” – közölték a vállalatok, hozzátéve: „a megfelelő időben tájékoztatni fogjuk az érdekelt feleket az aktualitásokról”.
Forrás: oroigo.hu Kép: YouTube
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…