Categories: Hírek

Életmentő újítás érkezik a vasúti átjárókba

 

Jövőre magasabb fokozatba kapcsol a MÁV közlekedésbiztonsági kampánya. A törekvésnek a vasúti átjárókban is lesz látszata.

 

A következő hónapokban mintegy háromszáz vasúti átjáróban helyeznek el táblákat, rajtuk a vészhelyzet esetén értesítendő telefonszámmal és a vasúti szakasz azonosítójával – írja az MTI a MÁV-csoport vezérigazgatójának vasárnapi bejelentése alapján.

A projekt Budapesten és Pest vármegyében kezdődik, mert ott vannak a legnagyobb és a legforgalmasabb átjárók, de később az ország teljes területére kiterjesztik.

 

Azt kérik az emberektől, hogy vészhelyzet esetén tárcsázzák a táblán feltüntetett telefonszámot, mondják be az azonosítót, így azonosítva a helyszínt. Hegyi Zsolt szerint ezzel tragédiák előzhetők meg, ugyanis a hívás beérkezése után a MÁV dolgozói azonnal intézkedhetnek a vonatforgalom megállítására.

Mint arra rámutatott a vezérigazgató, 15 éve nem történt a vasút hibájából halálos közlekedési baleset, ugyanakkor az idén tizenöttel több baleset volt a vasúti átjárókban, mint tavaly, míg a halálos áldozatok száma a kétszeresére nőtt.

 

A MÁV honlapján megjegyezték, hogy az idei évben megemelkedett az érzékszerveket befolyásoló eszközök miatt bekövetkezett balesetek száma, ezért a vasúttársaság 2025-ben a vasúti átjárók előtti aszfaltra festett figyelmeztető piktogramokkal hívja fel a figyelmet a közlekedés közbeni telefonálás és fülhallgató-használat veszélyeire.

Forrás: vezess.hu Kép: YouTube

Double D

Recent Posts

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

18 óra ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

2 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

3 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

3 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

5 nap ago

Brutális dugó várható az M0-s és más autópálya több pontján is

A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…

5 nap ago