Categories: Hírek

Elfogta a rendőrség a debreceni taxisok rémálmát

 

A debreceni rendőrség csalás gyanújával folytatott nyomozást egy 19 éves fiatalember ellen, aki rendszeresen taxival közlekedett, de soha nem rendezte a viteldíjat.

 

A férfi módszere mindig ugyanaz volt: éjszakánként beszállt egy szabad taxiba, megnevezte az úti célját, majd az út végén közölte, hogy nincs nála pénz.

Ígéretet tett, hogy csak egy pillanatig tart, amíg felszalad a lakásába a szükséges összegért, azonban soha nem tért vissza.  A taxisok hiába várakoztak türelmesen, a fiatal egyszer sem váltotta be az ígéretét – írta meg a police.hu.

 

Egészen Nyíregyházáig utazott ingyen

Az elkövető legtöbbször kisebb távolságokra vette igénybe a szolgáltatást, de egy alkalommal még a Debrecen és Nyíregyháza közötti utat is ingyen megúszta.

A feljelentések nyomán a debreceni nyomozók gyorsan munkához láttak, hogy kiderítsék, ki állhat a sorozatos csalások mögött.

Hosszas adatgyűjtés és információk elemzése után a nyomozók beazonosították az újfehértói fiatalt. A rendőrök üzletszerűen elkövetett csalás gyanújával hallgatták ki, és a nyomozás végére érve az ügy aktáit továbbították az ügyészség felé – számolt be róla a Haon.

Forrás: origo.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Forronganak a flottások a várható uniós kvóta miatt, megvannak a részletek

Még csak javaslatokról van szó, de az érintettek szerint szinte kivitelezhetetlent kérnek tőlük. Az Európai…

9 óra ago

Ady Endre: Karácsony

I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…

3 nap ago

Áramszünet miatt bénultak meg autók

A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…

3 nap ago

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

4 nap ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

5 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

5 nap ago