Categories: Hírek

Huszonhat embert állítottak elő a belvárosból

 

Éjszakai razzia Budapesten.

A közterületek rendjére és a szórakozóhelyek környékére összpontosult az a nagyszabású ellenőrzés, amelyet 2024. december 7-én estétől másnap hajnalig tartottak Budapest V., VI. és VII. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság által a Készenléti Rendőrség bevonásával szervezett, három belvárosi szórakozóhelyre is kiterjedő akcióban csaknem száz rendőr, valamint több társhatóság, illetve a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület vett részt.

 

A rendőrök kábítószer birtoklása miatt három fogyasztót elfogtak, további hat embert mintavételre állítottak elő. Másik hat személyt garázdaság, egy embert súlyos testi sértés miatt, egy másikat lopás miatt elfogtak, de előállítottak sofőröket is, jellemzően ittas vezetés és engedély nélküli vezetés miatt.

 

A Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság ötven taxit is ellenőrzött; különböző szabálytalanságok miatt tizenegy jegyzőkönyvet vettek fel.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség erői folyamatosan, de különösen csütörtök, péntek és szombat éjszakánként megemelt létszámmal vannak jelen a Belváros, Erzsébetváros és Terézváros biztonsága érdekében, ilyen nagy létszámú, komplex ellenőrzést pedig minden hónapban szerveznek.

Forrás: police.hu

Double D

Recent Posts

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

2 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

4 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

4 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

4 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

4 nap ago

Egy verseny, ahol a Tesla lenyomta a Skodát – ilyen használt autókat vesznek a magyarok

A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…

5 nap ago