Az Európai Unió elfogadta az új irányelveket, amelyek biztosíthatják a jövőben, hogy akit külföldön eltiltottak a vezetéstől, annak a jogosítványát bevonja a kibocsátó ország.
Az Európai Unió Tanácsa új jogszabályt fogadott el a közlekedés biztonságának javítása érdekében. Az új szabályozás célja, hogy megszüntesse a súlyos közlekedési szabálysértést elkövetők büntethetősége terén tátongó joghézagot és biztosítsa, hogy az egyik tagállamban eltiltott sofőrök sehol ne vezethessenek.
Az EU célja, hogy 2050-re elérje a Vision Zero program keretében a halálos és súlyos közúti balesetek számának nullára csökkentését. Az elmúlt évek statisztikái azonban azt mutatják, hogy bár történtek előrelépések, az eddigi intézkedések nem bizonyultak elég hatékonynak.
A közúti szabálysértések szankcióinak következetes érvényesítése alapvető fontosságú. Az új irányelv értelmében a tagállamok kötelesek lesznek kiadni egymásnak azon járművezetők listáját, akiket eltiltottak a vezetéstől, így biztosítva, hogy szabálysértők ne bújhassanak ki a felelősség alól, ha egy másik országban követnek el súlyos szabályszegést.
Jó ideje így működik ez a gyorshajtásokkal is: ha például Németországban kapott el a traffipax, egy-két héten belül kopogtatott itthon a postás, és hozta a büntetést.
Szóval ha a jövőben egy sofőr súlyos szabálysértést követ el egy másik EU-s országban – például ittas vezetést -, az ott kiszabott vezetői engedély bevonása a saját országában is érvényes lesz.
Az Európai Tanács által elfogadott álláspont alapján megkezdődnek az egyeztetések az Európai Parlamenttel. Az irányelv végső elfogadása után a tagállamoknak három évük lesz a szabályok bevezetésére.
A kezdeményezés egy lépés afelé, hogy az EU-s közlekedési szabályok következetesen érvényesüljenek, függetlenül attól, hogy melyik tagállamban történik a szabályszegés.
Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…
Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…
Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…
A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…