Elkészültek a kiviteli tervek, megújulhat Újpesten az István út és a Pozsonyi utca, ha rendelkezésre áll a kivitelezéshez szükséges forrás. A felújítás az autóval, a gyalog és a kerékpárra közlekedőknek is kedvezne; a korszerűsítés során teljesen megújulhat az útpálya és a járdák burkolata, valamint gyors és biztonságos kerékpáros kapcsolatok jöhetnek létre a IV. kerületben.
Ha a szükséges forrás a rendelkezésre áll, megújulhat és biztonságosabb lehet az újpesti István út és a Pozsonyi utca. Az elkészült kiviteli tervek alapján a Görgey Artúr utcától délre, egészen a kerülethatárig mintegy 1,8 kilométer útszakasz átépítése valósulhat meg a BKK beruházásában.
Az útburkolaton kívül a gyalogosfelületek és az utcakereszteződések is megújulnának. Fontos, hogy a korszerűsítéssel az István út és a Pozsonyi utca kerékpáros- és gyalogosbaráttá váljon, illetve a XXI. századi igényeknek és elvárásoknak megfelelően a jelenleginél biztonságosabb, élhetőbb és akadálymentes legyen.
A tervezéskor lényeges szempont volt, hogy a gyalog és a kerékpárral közlekedők biztonságosan közelítsék meg az István út és a Pozsonyi utca környezetében lévő oktatási intézményeket, üzleteket, a közösségi közlekedés megállóit és a már meglévő kerékpáros útvonalakat. A felújítással új, közvetlen kerékpáros kapcsolat jöhet létre Káposztásmegyer és a Tanoda téri iskolák között, könnyebbé válhat Újpestről a belváros megközelítése, kerékpáros szempontból is biztonságos kialakítást kap a Tél utcai kereszteződés.
Az elkészült tervdokumentáció tartalma szerint a BKK
Komplex útfelújítások: egyenlő esélyek mindenkinek
Az elmúlt években olyan komplex szemléletű útépítési munkák valósultak meg a BKK beruházásában a kerületekkel együttműködve, amelyek rendkívül hasznosak az adott térségben élőknek és közlekedőknek. Ilyen volt például
A BKK szakemberei már dolgoznak a következő évek beruházásainak előkészítésén és megvalósításán, továbbá minden tervezés vagy kivitelezés során figyelembe veszi az akadálymentesítési szempontokat is.
Forrás: bkk.hu
Még csak javaslatokról van szó, de az érintettek szerint szinte kivitelezhetetlent kérnek tőlük. Az Európai…
I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…
A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…
Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…
A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…