Az 1956-os események évfordulóján, október 23-án – de már október 22-én délután is – teljesen megváltozik a BKK járatainak menetrendje. A demonstrációk és megemlékezések helyszíneit érintő villamos- és buszjáratok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek majd.
Az 1956-as, városszerte tartandó megemlékezések miatt 2024. október 22-én és 23-án ismét felbolydul a főváros közlekedése, és egy sor villamos és busz rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik majd. A BKK közleménye szerint október 22-én a Műegyetemtől a Bem térig vonulnak majd a demonstrálók és megemlékezők, míg 23-án délelőtt a Kossuth téren, délután és kora este pedig a Margit körúton.
„A rendezvényekhez kapcsolódó lezárások miatt változik az érintett BKK-járatok közlekedése is: több villamos-, buszjárat módosított útvonalon közlekedik az ünnepnapon” – írták. Ezek pontosabban az alábbiak szerint módosulnak október 22-én délután:
Október 23-án pedig az alábbiak szerint:
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök két év után ismét Budapesten mond beszédet a nemzeti ünnepen, egészen pontosan délelőtt 11 órakor a Millenárison.
A legnagyobb ellenzéki párt, a Tisza pedig délután 15:00-ra a Bem József térre fújt találkozót, ahonnan közösen vonulnak majd át a Széna térig, ahol 16:30-tól folytatódik majd a megemlékezés.
A Mi Hazánk szintén délután 3-ra várja saját híveit a Turul-szobornál, a Momentum pedig este fél 8-kor tart fáklyás megemlékezést a Magyar Rádió épületénél.
Forrás: index.hu Kép: YouTube
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…