Az Uber és a Lyft nevű fuvarozó applikációk felhasználói egy olyan szürkezónás gyakorlatot kezdtek el folytatni, ami életveszélyes.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója már korábban belengette, hogy október 10-én be akar mutatni egy, a fuvarozó szolgáltatásokhoz használt önvezető autó tervezetet, és már régóta fontolgatja, hogy létrehoz egy, a Tesla által üzemeltetett, magánszemélyek tulajdonában lévő autonóm járművekből álló taxihálózatot.
Erre azért van szükség, mert amíg az olyan robottaxi-szolgáltatók, mint az Alphabet által működtetett Waymo és a General Motors-hoz tartozó Cruise erősen szabályozottak, addig az állami és szövetségi hatóság szerint a Tesla autók esetében egyedül a járműtulajdonosok a felelősek, függetlenül attól, hogy használnak-e vezetéstámogató szoftvert, avagy sem.
Emellett pedig a Waymo és a Cruise szoftvere teljes autonómia mellett is képes hajtani a járműveket, a Tesla rendszere azonban a jelenlegi ajánlás szerint vezetői felügyeletet igényel – írja a Reuters.
Ennek a szabályozási kérdésnek az apropója egy április 10-én, Las Vegasban történt baleset, mely során egy önvezető Tesla egy Uber-ről rendelt fuvar utasát szállította, amikor egy kereszteződésben az autó belerohant egy terepjáróba. A terepjáró sofőrjét kórházba szállították, a rendőrségi jelentés szerint őt az elsőbbség megadásának elmulasztásával vádolják.
A sofőr, Justin Yoon egy YouTube-videóban azt mondta, a Tesla szoftvere még akkor sem lassította le a járművét, amikor a terepjáró kilépett egy olyan holttérből, amit egy másik jármű okozott. A Tesla utasai kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet, maga az autó azonban totálkárosra tört.
Rengeteg parázs vita után augusztus elején engedélyezte a kaliforniai közlekedési hatóság két robottaxicég, a Waymo és a Cruise autóinak működését San Francisco egész területén. Az első tapasztalatok igencsak szokatlanok.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Forrás: economx.hu Kép: YouTube
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…