Categories: Hírek

Rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat lesz az autókereskedőknél

A magyar családok védelme érdekében

 

A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar családok védelme érdekében határozottan fellép a tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazó autókereskedésekkel szemben. Ezért Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél – jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

 

A minisztérium és a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok hivatalból és a beérkezett fogyasztói megkeresések alapján egyaránt észlelték, hogy az új gépjárműveket értékesítő vállalkozások számtalan esetben alkalmaznak tisztességtelen általános szerződési feltételeket. A tapasztalatok alapján előfordul, hogy a márkakereskedés kizárja saját felelősségét, ha késve adja át az autót, és olyan esettel is találkoztak, amikor a gépjármű átadási határideje egy év, ami alatt akár a vásárló érdekmúlása is elképzelhető, de mégsem teszik lehetővé részére az elállást a szerződéstől. Szintén megtörténhet, hogy a szerződés nem tartalmazza teljes körűen, világosan és érthetően azokat a feltételeket, amelyek miatt az átadás előtt a kereskedés megemelheti az autó eredeti árát, ezzel pedig súlyos anyagi többletterheket okoznak a fogyasztóknak –  sorolta a példákat az NGM.

 

Figyelemmel az új gépjárművek magas forgalmazási értékére is, a fogyasztóvédelmi hatóság szakmai irányítójaként a Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli témavizsgálatot rendelt el a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező kormányhivataloknál az új személygépkocsi értékesítése kapcsán alkalmazott általános szerződési feltételekkel összefüggésben. A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai azokat a szerződési feltételeket vizsgálják, amelyeket a vállalkozás több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a fogyasztó közreműködése nélkül előre, egyedi megtárgyalás lehetősége nélkül határozott meg új gépjármű vásárlásával összefüggésben.

 

Tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazása esetén a hatóság felszólítja a vállalkozást a kifogásolt általános szerződési feltétel mellőzésére, ennek hiányában pedig megteszi a szükséges lépéseket a szakmai irányító nemzetgazdasági tárcával együtt, akár közérdekű kereset megindításával.

A kormányzat és a Nemzetgazdasági Minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar családokat ne érhesse anyagi kár az egyoldalúan meghatározott, tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása miatt, szögezte le az NGM.

Forrás: 24.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

1 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

1 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

7 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

7 nap ago