Németország és Olaszország a járműipari szereplők mellé állt az ágazatra vonatkozó uniós környezetvédelmi szabályok lazításának kérdésében. Ezek alapvetően a belső égésű motorokkal szerelt autók gyártásának 2035-ig történő megszüntetését, és a járművek által kibocsátott szén-dioxid mennyiségére vonatkozó határértékek fokozatos csökkenését írják elő.
Előzmények: a két kormány néhány nappal az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) vészjósló közleménye után tette világossá álláspontját, miszerint az uniónak meg kell teremtenie azokat a feltételeket, amelyek révén teljesíthetik az autóipari szereplők a szigorodó elvárásokat vagy azok bevezetését el kell halasztani.
Miért fontos ez? A szóban forgó szabályoknak az európai autógyártóknak a kínai vetélytársakkal vívott éles árverseny közepette kellene megfelelni, és az elektromos autók iránti kereslet is gyenge, pedig elsősorban az segíthetné hozzá a gyártókat a normák teljesítéséhez, ha ezekből sokat tudnának eladni – ha ez nem sikerül, akkor bírságot kell fizetniük.
Reakciók: a Volkswagennél már szeptember elején felmerült a drezdai és az osnabrück-i üzemek bezárása és a vállalat felmondta az 1994 óta érvényben lévő munkahelyvédelmi programját, ami ellen a hagyományosan erős szakszervezetek tiltakoznak. Decemberben sztrájk kezdődhet, ha fennmarad a menedzsment és a munkavállalói oldal közötti feszültség.
Forrás: G7.hu Kép: illusztráció
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…