Categories: Hírek

Teljes lesz a káosz a hétvégén Budapesten:

A Szuperkoncert miatt a Hősök terénél változik a közlekedésA főváros több pontján a Duna áradása okoz gondot a közlekedésben. A Hősök terénél Ricky Martin koncertje erre még rátesz egy lapáttal.

 

Rendezvényt tartanak a Hősök terén szombaton, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek, írja az MTI a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöki közleménye alapján. Hozzáteszik: a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.

A Hősök terére meghirdetett Szuperkoncert miatt lezárják csütörtökön 18 órától vasárnap 4 óra 30 percig az Andrássy út szervizútját mindkét irányban a Bajza utcától a Dózsa György útig. Szombaton 10 órától vasárnap 4 óra 30 percig a Hősök terét körben, a Kós Károly sétányt, az Olof Palme sétányt és a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között. Szombaton 10 órától vasárnap 12 óráig az Andrássy utat a Bajza utca és a Dózsa György út között.

 

A közösségi közlekedésben szombaton 10 órától vasárnap 12 óráig több változás is lesz. A 105-ös és a 210B autóbuszok a Bajza utca és a Dózsa György út között az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán közlekednek, a Bajza utca és a Hősök tere megállójukat nem érintik; a Bajza utcában a Lendvay utcai kereszteződés után és a 72-es trolibusz megállóhelyén, a Hősök terénél pedig a Gyöngyösi utca felé a Podmaniczky utcában kijelölt ideiglenes megállóhelyen, Buda felé a Szondi utcában a 72-es trolibusz Honvédkórház (Hősök tere M) és Rippl-Rónai utca megállóhelyén állnak meg.

A 20E autóbusz a Városligeten át a Hungária körúton terelve jár, a Hősök terét nem érinti.

A 30-as, a 30A, a 79-es és a 230-as járatok a Dózsa György út helyett a Zichy Mihály út-Hermina út-Állatkerti körút-Gundel Károly út-Dózsa György út útvonalon közlekednek, a Dvorák sétány és a Gundel Károly út (Hősök tere) között a 72-es trolibuszok megállóiban állnak meg.

A 75-ös és a 75A trolibuszok a Hermina út-Állatkerti körút-Gundel Károly út útvonalon járnak, az Ajtósi Dürer sor és a Gundel Károly út (Hősök tere) között a 72-es trolibuszok megállóiban állnak meg.

A 979-es autóbusz a Városligeti fasor-Bajza utca-Damjanich utca útvonalon terelve jár, ideiglenesen a 70-es trolibusz Reformáció park és Damjanich utca/Dózsa György út közötti megállóhelyein áll meg.

A 979-es autóbusz vasárnap rövidített útvonalon, Csepel, Csillagtelep és az Oktogon között közlekedik.

 

A közleményben kiemelték, hogy az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni, amely többek között valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat az úti cél eléréséhez, sőt jegy és bérlet is megvásárolható az applikáció segítségével.

A valós idejű közlekedési változások folyamatosan frissülő információi a közösségi közlekedéssel kapcsolatosan a BKK Info oldalon, a közúti információk pedig a BKK Info – Közút oldalon is olvashatók.

Forrás: szeretlekmagyaroszag.hu

 

Double D

Recent Posts

Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében

Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…

15 óra ago

A CATL és a Changan piacra dobta a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…

15 óra ago

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

2 nap ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

4 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

4 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

5 nap ago