Categories: Hírek

Már negyvenezertől lehet használt autókra licitálni a NAV-nál

 

A 40 ezer forintos Opeltől a 9 millió forintos Fordig tart jelenleg az adóhatóság oldalán a bárki által megvásárolható személyautók kínálata – írja a Vezess.hu, amely áttekintette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által árverésre bocsátott használt autók kínálatát. Jelenleg – mint írják – épp félszáz jármű közül lehet válogatni, amelyeket többnyire adóügybe keveredett polgároktól vagy cégektől foglalt le az állam.

 

Az online árveréseken legnagyobbrészt személyautókat hirdetnek, de motorokra, kisteherautókra, sőt akár utánfutókra is lehet licitálni. Az induló licitárakat úgy állapítják meg, hogy az egyes autónak megbecsülik a piaci árát a NAV szakértői, amit megfeleznek, majd erről a felezett összegről indul a licit.

Ahhoz, hogy licitálni lehessen, első lépésként a Magyarorszag.hu oldal Ügyfélkapujában kell regisztrálni, majd ezzel az azonosítóval lehet a rövidre szabott idő alatt ajánlatot tenni. Az árverések lezárulása után a NAV másnap 20 óráig hirdet hivatalos végeredményt, a nyertes 8 napon belül köteles megjelenni az illetékes adóigazgatóságnál és rendezni a vételárat. Ha ez nem történik meg, a hatóság értesíti a 2-5. legmagasabb árat kínáló licitálót is, velük – sorrendben – újraindul a verseny. Ha egy nyertes nem fizet, további elektronikus árverésen már nem vehet részt.

 

A 24.hu épp szerdán írt egy Lamborghinről  és Bentley-ről, amelyek szerepeltek a NAV által megvételre kínált autók között. Az adóhatóság 300 milliót bukott az ügyön, miután több luxusautót lefoglalt egy győri adócsaló bandától. A lefoglalással és az értékesítéssel az volt az alapvető gond, hogy az autókat a vádlottak csak bérelték egy német flottakezelő cégtől, az A.B. Dienstleistungs GmbH-tól, amelynek nem volt köze a bűncselekményekhez.A német fél pedig hiába jelezte a magyar hatóságoknak, hogy kérik vissza az autókat, mégis elárverezték azokat.

 

A német lízingcég perelt, és jogerősen nyert is a NAV ellen a Fővárosi Ítélőtáblán: 233,7 millió forintot és négy évre visszamenőleg késedelmi kamatot ítélt meg a bíróság, azaz mintegy 300 millió forintot kell kifizetnie az adóhatóságnak.

Forrás: 24.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Forronganak a flottások a várható uniós kvóta miatt, megvannak a részletek

Még csak javaslatokról van szó, de az érintettek szerint szinte kivitelezhetetlent kérnek tőlük. Az Európai…

6 óra ago

Ady Endre: Karácsony

I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…

3 nap ago

Áramszünet miatt bénultak meg autók

A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…

3 nap ago

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

4 nap ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

5 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

5 nap ago