Categories: Hírek

Nem hitte el, hogy ez történt vele, botrányos módon viselkedett vele a taxis.

 

Jó esetben taxit épp azért hívnak egy buli után az emberek, hogy ne kelljen egyedül, az éjszaka közepén hazamenniük. A biztonságérzet azonban ebben az esetben pillanatok alatt szertefoszlott, az ilyen történetek után pedig nehéz bármit is mondani, úgy meg pláne, hogy az áldozathibáztatás ismét előjött.

 

Szerencsére a Threads-en megjelent történet kapcsán a legtöbben elítélték a taxis viselkedését, a posztoló pedig még egy-két olyan tanácsot is kapott, amit érdemes megszívlelni. Maga a történet azonban roppant elkeserítő:

Rémes dolgot tett a budapesti taxis

„Szombaton elmentünk a barátokkal egy bárba, iszogattunk jól éreztük magunkat, hívtam egy taxit, hogy vigyen haza, az 1. kerületben lakom és ez pedig a bazilikánál volt, még dugóban is max. 10 perc, beülök majd kb. rögtön elkezd hozzám beszelni, amivel nem lenne baj, de amikor kb. 5 perc után egymaga oda jut, hogy ő hogyan venné le rólam a ruhát és igazából mit csinálna velem, (ezt mértani pontossággal részletezte) szóltam, hogy én erre semmilyen módon nem vagyok kíváncsi, csak folytatta…”

„Miután megálltunk a lakás előtt, látja, hogy milyen épületbe megyek be, majd közli, hogy »szép lakás mi lenne ha behívnám és akkor ott mindent is megkapnék amire egész életemben vágytam.« Becsaptam az ajtót és eljöttem. Kérdem én, ez valakinél már bevált? Vagy mi a cél? Talán részeg volt? Vagy más tudatmódosítót használt?

Volt valakinek taxiban/tömegközlekedésen hasonló sztorija? – tette fel a szomorú kérdést a posztoló.

A válaszok között többen is beszámoltak hasonló szörnyűségekről, így nem túlzás kijelenteni, hogy az ilyen esetek gyakrabban megtörténnek, mint gondolnánk.

Az egyik hozzászóló szerint ilyen esetben érdemes rögzíteni a beszélgetést, felírni a taxisengedély számát, és elküldeni azt a szolgáltató cégnek. Mint írta, az ilyeneknek nincs helye a becsületes taxisok között, és pont miattuk rossz a szakma megítélése.

Forrás: promotions.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Forronganak a flottások a várható uniós kvóta miatt, megvannak a részletek

Még csak javaslatokról van szó, de az érintettek szerint szinte kivitelezhetetlent kérnek tőlük. Az Európai…

6 óra ago

Ady Endre: Karácsony

I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…

3 nap ago

Áramszünet miatt bénultak meg autók

A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…

3 nap ago

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

4 nap ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

5 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

5 nap ago