A legolcsóbb hazai autómodellek toplistáján több kocsi is jelentősen megdrágult 3 hónappal ezelőttihez képest. Van olyan kisautó, amely negyedév alatt 700, illetve 750 ezer forinttal drágult.
5,5 millió alatt szinte nem lehet új autót vásárolni Magyarországon, de amit igen, az elég fapados – írta meg a Pénzcentrum. Július elején élesedtek az újabb kötelező, uniós biztonsági előírások, ez drágította meg az új autókat.
Az úgynevezett GSR 2-es átállás szerint a személyautókba és a kishaszonjárművekbe kötelezően be kell építeni biztonsági szolgáltatásokat, és az EU-n belül csak olyan személyautót lehet forgalomba hozni, amely megfelel ezeknek. Például a tolatókamerától kezdve a fáradtság érzékelőn és intelligens sebességszabályozón át, még a sávtartó is, illetve az alkoholszonda-előkészítés is benne van.
A plusz szolgáltatások a nagyobb biztonságot szolgálják, de ezért ki kell nyitni a pénztárcát. Íme az ötös sorrend:
Mitsubishi Space Star, amelynek ára május óta változatlanul legkevesebb 4 440 000 forint – ez 1,2 literes, 71 lóerős MIVEC-motorral felszerelt változat, Entry felszereltséggel, fehér színben. Nincs benne beépített audiorendszer, csak előkészítés, és a légkondicionáló sem tartozik az alapfelszereltséghez.
Dacia Sandero most 5 499 000 forintba kerül kedvezményes listaáron – májusban százezerrel olcsóbb volt, sőt, februárban 4 999 000 forintba került.
Fiat 500-as, amelynél még mindig tart az 5 500 500 forintos akció – az alapfelszereltségű 312.0QH.1 70LE-s verzióra.
Fiat Panda, 5 660 000 forintos alapáráért kapunk klímát, fáradtságfigyelőt, start-stop rendszert. Februárban ez még legkevesebb 6 280 000 forint volt.
Hyundai i10-es, amelyért májusban még kicsivel több mint 5 millió forintot kellett fizetni érte, ha valaki most szeretne rendelni a facelift utáni változatból, annak legkevesebb 5 749 000 forintot kell fizetni.
Forrás: economx.hu Kép: YouTube
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…
Európa gyors ütemben halad az elektromobilitás felé, és ennek az átállásnak az egyik legnagyobb vesztesei…