Jól járnak azok, akik most döntenek úgy Kínában, hogy lecserélik régi autójukat újra, mivel a duplájára nőtt az új autó vásárlásának állami támogatása az MTI tudósítása szerint. A világ legnagyobb újautó-piacán a new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek támogatását 20 ezer jüanra (körülbelül 1 millió forint) emelték az április óta érvényes 10 ezer jüanról.
A kereskedelmi minisztérium és még hat másik minisztérium közös közleménye szerint a belsőégésű új autók esetében a támogatás 7 ezer jüanról 15 ezerre emelkedik.
Az intézkedés január 10-éig lesz érvényben.
Kínában a júliussal záródott idei első hét hónapban 6,57 millió belsőégésű személygépkocsit értékesítettek, ami 15 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakkal összevetve. Eközben a NEV-autók eladása 33,7 százalékkal, csaknem 5 millióra ugrott.
Keményen odalépett Kína az EU-nak, nem hagyták szó nélkül a vámokat
A kínaiak szerint az Európai Unió elektromos autókra kivetett ideiglenes vámjának sem ténybeli, sem jogi alapja nincs, valamint sérti a WTO szabályait is.
Forrás: economx.hu Kép: YouTube
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…
„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…
Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…
A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…
A Wizz Air félmaraton miatt A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint futóverseny miatt útlezárások lesznek Budapesten…
Komoly mérnöki és kivitelezői kihívás zajlik a Flórián térnél, ahol a déli felüljáró felújítása új…